Az oroszok a spájzban

2008.08.17. 02:30
Címkék
Orosz házidöntőt rendeznek női egyesben a teniszezőknél, miután Dinara Szafina és Jelena Gyementyjeva is sikerrel vette az elődöntőt.

Sokan panaszkodtak a sportolók közül, milyen nehéz számukra az átállás a pekingi időzónára, de Dinara Szafina éppenséggel még örülhet is ennek. Az orosz teniszező ugyanis szombat hajnali fél négykor jött le a pályáról elveszített páros elődöntője után, de jól bírta az éjszakázást, és alig 12 órával később már egészen frissen tért vissza az Olimpiai Teniszcentrumba, hogy egyhuzamban tizenötödik győzelmét arassa egyesben, és az ötödiket a kínai fővárosban. A női egyes elődöntőjében a kínai Li Na volt az ellenfele, akit űzötthajtott saját szurkolótábora – mindhiába.

Szafina, aki a negyeddöntőben a világelső Jelena Jankovicsot búcsúztatta (ezzel véget is ér a a szerb regnálása), kicsit ingatagon teniszezett, volt olyan játék, amelyben négy kettős hibát ütött, de a küzdeni akarására nem lehetett panasz: nem véletlenül ő a talán legjobban „harapó” teniszező az utóbbi hónapokban. Az első szettet 7:6-ra nyerte meg rövidítésben, a másodikban pedig 5:5 után került brékelőnybe, méghozzá úgy, hogy az alapvonal mögött száguldozva kis híján a pálya szélén elhelyezett dísznövények közé esett, hogy visszakaparjon egy labdát, de sikerrel járt, Li Na pedig kiütötte a túloldalról. A döntő labdamenet pedig 17 ütésváltás után lett Szafináé, aki a fináléban honfitársával, Jelena Gyementyjevával találkozik. A szőke orosz, aki 2000-ben, Sydneyben ezüstérmes volt, honfitársát, Vera Zvonarjovát győzte le 6:3, 7:6-ra.

„Óriási dolog ez Oroszország számára, biztos vagyok benne, hogy otthon most nagyon örülnek” – mosolygott Gyementyjeva, akinek már csak azért is igaza lehet, mert hazája egyelőre mindössze öt arannyal szerénykedik az éremtáblázaton, ami a hősi múlthoz képest legalábbis sovány eredmény. Vasárnap estére legalább hat lesz .

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
17 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
27 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
37 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
56 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája