Nagy meglepetés, kis balszerencse

2008.08.15. 01:04
Címkék

Jakabos Zsuzsanna), a hatodik hely nagy siker. „Ez az eredmény kárpótol a balszerencséért” – nyilatkozta Jakabos, arra utalva, hogy korábban mind a négyen kevéssel maradtak le egyéni döntőjükről. A csapategységről pedig sokat elárul a pécsi úszó vágya: „Jó lenne még sokáig együtt maradni!”

Az uszodában egyébként visszafogottabbak voltak a versenyzők, a négy nap alatti 16 világrekord után a csütörtök csak két csúcsot hozott. Női 200 pillangón a kínai Liu Ce-ko (2:04.18), a női 4x200 méteres gyorsváltóban pedig Ausztrália (7:44.31) a leggyorsabb a világon. Szólni kell még a 100 méter gyors döntőjéről, a Pekingben fantasztikus világrekordpárbajt vívó francia Alain Bernard és az ausztrál Eamon Sullivan (most nála a csúcs: 47:05) csatáját Bernard nyerte meg, övé lett az aranyérem. Sullivan feltehetően elcserélné a rekordját a bajnoki címre.

A magyar férfi pólósok (6–7. oldal) Spanyolországon is sikerrel jutottak túl csoportjukban, a 8–5-ös győzelem kulcsa a remek védekezés volt: tíz emberhátrányból nyolcat kibekkelt a csapat, az utolsó húsz percben (a harminckettőből) pedig egyáltalán nem kapott gólt. Jó esély van arra, hogy a spanyolok elleni eredmény dönt majd a csoportelsőségről, ám erről a témáról hallani sem akar Kemény Dénes szövetségi kapitány, jellemző: a kérdés hallatán befogta a fülét. És mondta, amit szokott: „Nem foglalkozunk semmivel, mindig csak a következő ellenféllel, jelen esetben Ausztrália válogatottjával”. Azt persze sem ő, sem a játékosok nem tagadják, hogy a csoportelsőséggel, a középdöntő nélküli elődöntőbe jutással járó három nap pihenő jót tenne a csapatnak.

A kapitány hozzátette: „Az, hogy húsz percen át nem kaptunk gólt, kimondottan örömmel tölt el, elvégre a világbajnoki bronzérmessel játszottunk.” Méghozzá – Kis Gábor megfogalmazásában – „iparos meccset”, azaz rengeteget kellett dolgozni a sikerért.

Igaly Diána (11. oldal) Pekingben nem járt szerencsével. Sydney bronzérmese, Athén olimpiai bajnoka a 13. helyen végzett skeetben. Igazi (sport)emberként nem keresett mentséget a teljesítményére: „A szerencse most elpártolt

mellőlem… A teljesítményem hullámzó volt, a koncentrációm körülbelül hetvenszázalékos.”

Cselgáncsban (10. oldal) Hadfi Dániel (100 kg) hetedik lett, s gazdagabb egy tanulsággal: „Ez az olimpia egyvalamire mindenképpen megtanított: a dzsúdóban nem szabad számolgatni, tervezgetni, mindig csak a következő erőpróbára kell koncentrálni.”

Tegyük hozzá: nem csak a dzsúdóban.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ kitűzte az NB I idei kezdési időpontját

Labdarúgó NB I
1 perce

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
23 perce

Szumó: a fiúk voltak jobbak

Utánpótlássport
23 perce

La Liga: a Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
24 perce

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
27 perce

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
30 perce

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
37 perce

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
38 perce