Jang Vej végül a csúcsra ért

2008.08.15. 01:04
Címkék

Kína százszázalékos! Már ami a tornaversenyeket illeti. A férfi és női csapatverseny megnyerése után ezúttal a férfi egyéni öszszetettben avattak hazai bajnokot: Jang Vej harmadik „kísérletére”, vagyis harmadik olimpiáján valóra váltotta élete nagy álmát.

Nyolc esztendővel ezelőtt ugyanis Sydneyben 113 ezred ponttal kapott ki az oroszok nagyágyújától, az azóta már visszavonuló Alekszej Nyemovtól, négy évvel később Athénban leesett a nyújtóról, s vezető pozícióból csúszott vissza a hetedik helyre.

Ezúttal azonban nem szalasztotta el a lehetőséget!

A végig kiegyensúlyozott teljesítményt produkáló Jang Vej utolsó szerének, vagyis a nyújtónak úgy futhatott neki, hogy csak bődületes nagy hiba esetén bukhatja el az aranyérmet. Nem tette.

Pedig a pekingi egyéni összetett verseny a nagy rontások viadala volt. Többek között a végül második helyen záró japán Ucsimura Kohej lólengésben, honfitársa, Tomita Hirojuki a gyűrűgyakorlata utáni leérkezésben, a nagy eredményre hivatott, ám sérült ujjal versenyző német Fabian Hambüchen korláton és legjobb szerén, nyújtón, míg az orosz Makszim Gyevjatovszkij ugrásban hibázott. Nem is kicsit!

A „sötét ló”, Benoit Caranobe befutott a harmadik helyre – a franciák 88 éve nem nyertek érmet egyéni összetettben az olimpián!

Jang Vejről bővebben a 32. oldalon

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
2 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
12 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
15 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
23 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
48 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája