Fiatalság, bolondság?

2008.08.15. 01:04
Címkék
Lejátszotta első Európa-bajnoki selejtezőjét a magyar női kosárlabda-válogatott, amely szerda este 66–47-re kikapott Szlovákiában, ám mégsem a meccsen történtek miatt izzottak csütörtökön a telefonvonalak. Kipattant ugyanis, hogy három nappal a találkozó előtt, vasárnap éjjel a lányok mulatoztak, s bizonyos információk szerint némelyikük illuminált állapotba is került. Az ügyet a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége vizsgálja.

Török Zoltán, a női bajnok MKB-Eurolesing Sopron ügyvezetője olyan információk birtokába jutott, hogy a magyar női válogatott tagjai vasárnap éjjel, három nappal a kassai selejtező előtt illuminált állapotban távoztak egy miskolci borozóból, így kötelességének érezte, hogy ezt közölje a honi szövetség elöljáróival, és hivatalos vizsgálatot kérjen az esetről. Az interneten csütörtökön már különböző történetek keringtek arról, hogy a keret tagjai, kivéve a rosszulléte miatt a szállodában pihenő csapatkapitányt, Vajda Annát, erős alkoholos befolyásoltság alatt, botrányos viselkedés után hagyták el a vendéglátóegységet, ahonnan taxival távoztak. Tekintve, hogy a szlovákiai túra 19 pontos zakóval zárult, mégsem teljesen lényegtelen, miképp fest az eset.

„Néhány órája, amikor tudomást szereztem arról, mi történhetett vasárnap, megdöbbentem – mondja Berényi János, az MKOSZ elnöke. – Beszéltem Sterbenz Tamás főtitkárral, és vizsgálatot kértem. Utána természetesen Rátgéber László szövetségi kapitánnyal is váltottam néhány szót. Nem szeretnék véleményt formálni, mert még a sötétben tapogatózunk, de a vizsgálat után levonjuk a megfelelő következtetéseket. Lehet, hogy a lányok idétlenül viselkedtek, mint tudjuk, fiatalság, bolondság. Ha bizonyossá válik, hogy helytelenül viselkedtek, biztosan szorosabbra kell húzni a gyeplőt, mert a cél még mindig az, kijussunk az Európa-bajnokságra.”

Természetesen Rátgéber Lászlót is megkérdeztük, mit tud a vasárnap este történtekről.

„A lányok szabadnapot kaptak arra az estére, és kissé viszszaéltek a bizalmammal. Semmilyen botrányról nem tudok, amelynek a játékosok részesei lettek volna. Bebizonyosodott, hogy ez a csapat nemcsak a pályán, hanem pályán kívül is tapasztalatlan még” – mondta a szövetségi kapitány.

Halljunk olyan véleményt, amely valóban perdöntő lehet azzal kapcsolatban, mi történt vasárnap éjjel Miskolcon. Ujhelyi Petra, aki a maga 28 évével a keret harmadik legidősebb játékosa, készségesen válaszolt kérdéseinkre.

„Mivel szabad estét kaptunk a szövetségi kapitánytól, illetve hétfő délelőtt nem volt edzés, ezért eleget tettünk egy baráti meghívásnak, és egy miskolci borozóban vacsoráztunk a lányokkal. Jól éreztük magunkat, nem tagadom, alkoholt is fogyasztottunk, és végül két óra tájban taxival visszamentünk a szállodába. Szerintem túllihegték a történetet, tudtommal senki sem veszítette el az önkontrollját, és nem viselkedett botrányosan” – fogalmazott a legutóbbi idényt a török Galatasaraynál töltő center.

Bármi is legyen a vizsgálat eredménye, az könnyen feltételezhető, hogy a keret legközelebbi szabad estéje nem ezen a héten lesz…

Legfrissebb hírek

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
3 perce

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
11 perce

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
40 perce

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
43 perce

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
52 perce

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
1 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvédot – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
1 órája