A vén zászlótartó

2008.08.15. 01:04
Címkék
Egy litván– orosz mindig több mint sportesemény. Bármilyen sportágban. Főleg, ha kosárlabdában feszülnek egymásnak – amelyet mindkét országban nemzeti ügynek tekintenek. Sőt Litvániában csak ezt tekintik nemzeti sportnak, a kosárlabdázók igazi hősök a kis balti államban. A litván–orosz meccs előtt a történelmi hányattatás mindenképpen szóba kerül – nem történt ez másként ezúttal sem. A litván szurkolók nem felejtették el figyelmeztetni az oroszokat, hogy a történelem során elszenvedett megpróbáltatásokért visszavágnak.

A játékosok azonban kifejezetten kerülték a politikai felhangokat. Csak a kosárlabdáról voltak hajlandók szót ejteni, ha a csütörtöki, pekingi csoportrandevú volt a téma. Sarunas Jasikevicius, az egyik legnagyobb litván sztár a mérkőzés felvezetéseként megkérte az újságírókat, csak a meccsel kapcsolatban kérdezzék. S amikor ezt tették, elmondta, hogy tényleg szeretnének visszavágni az oroszoknak, de csak azért, mert élénken él bennük a tavalyi Európa-bajnokság elődöntőjében elszenvedett vereség emléke.

A két régi rivális végig szoros meccset játszott, de a litvánok domináltak. Ramunas Butautas együttese 86–79-re meg is nyerte a meccset, amit elsősorban kiváló csapatvédekezésének köszönhet. Sydney bronzérmesei nem hagyták élni Andrej Kirilenkót, az orosz olimpiai csapat zászlóvivőjét. A Utah Jazz 27 éves magasbedobó-centere rendkívül sokat vállalt magára – de rettenetesen sokat hibázott. A meccs végén úgy nézett ki – több mint 39 percet töltött a parketten –, mint egy aggastyán, aki a háborúból tért vissza. A negyedik negyed közepén az ő két büntetőjével 75–73-ra fordított válogatottja az addig négy-öt ponttal vezető litvánokkal szemben, de az utolsó öt percben a vörös mezesek csupán négy pontra voltak képesek. Kirilenko pedig inkább elfelejtené a büntetőket: 19 kísérletéből csak tízszer talált be. Az ehhez társuló 3/9-es mezőnymutatója az egyik oka a kontinenselső vereségének.

Az oroszok roppant kellemetlen helyzetbe kerültek ezzel az eredménnyel, mert amíg a litvánok százszázalékos teljesítménnyel vezetik az A-csoportot, David Blatt tanítványai már másodszor kaptak ki (előbb a horvátoktól), s nem túl biztató számukra, hogy ha továbbmennek a csoportból, a negyeddöntőben vagy az amerikaiak, vagy a világbajnok spanyolok várnak rájuk.

Egyik sem túl kedvező kilátás…

Legfrissebb hírek

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
3 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
16 perce

Tíz emberre fogyatkozott az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
26 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
27 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
47 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája