Eszes itthon lett bajnok

2008.08.14. 01:15
Címkék

Véget ért a nagyhajós bajnokság, szerdán nyolc hajóosztályban avattak győztest Balatonfüreden – igaz, a záró nap nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, mivel a gyenge szél miatt mindössze két pályán sikerült futamot rendezni. Nyolc év után visszatért a hazai vizekre, és rögtön magyar bajnoki címet szerzett a korábbi kétszeres olimpikon, Eszes Tamás (ő egyébként az idén már a Kékszalagon is rajthoz állt), aki a 33-asok között diadalmaskodó Sabrata legénységének tagja volt – a hajót Kelemen Tamás kormányozta. A hírek szerint Eszesnek az a célja, hogy a hazai szövetség támogatásával profi csapatot hozzon létre, amely egyrészt az utánpótlás-nevelést is elősegítené, másrészt példaképe lehetne a feltörekvő ifjú tehetségeknek.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
10 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
38 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
45 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
55 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája