Egy félidőnyi hullámvölgy

FAZEKAS ZOLTÁN és MIRKÓ ISTVÁN (fotó) jelenti KassárólFAZEKAS ZOLTÁN és MIRKÓ ISTVÁN (fotó) jelenti Kassáról
2008.08.14. 01:15
Címkék
Egy félidőn át remekül harcolt a női válogatott, amely rutintalansága és a második félidőben mutatott gyenge támadójátéka miatt 66–47-re kikapott Szlovákiától az Eb-selejtezősorozat első mérkőzésén.

A kosár Európa-bajnoki selejtezősorozat első meccsére készülő együttes vezetőedzője, Rátgéber László rendkívül higgadt volt. A szakember elmondta, jobban nem is sikerülhetett volna a csapat felkészülése, csak azt sajnálta, hogy sérülés miatt a két rutinos irányító, Németh Bernadett és Englert Orsolya nem játszhatott. A honvédségi lovardából átalakított csarnokban a kezdésre összegyűltek ezren, köztük jó néhány magyar drukker is.

Szigorú és jó védekezés, bátor támadójáték, így kezdtek a magyarok – a negyedik percben már Bujdosó Nóra büntetőjével a piros mezes vendégcsapat vezetett 5–4-re. Ezután percekig nem esett kosár, mindkét együttes pontosan és jól védekezett. A legnagyobb szlovák sztár, Zuzana Zirková kezdett bemelegedni, ezt két pontos büntetővel és egy hét méterről besuvasztott triplával jelezte, hiába csüngött a nyakán Fegyverneky Zsófia. Még mielőtt belelkesedtek volna a hazai drukkerek, Vajda Anna és Horti Dóra góljaival fordított a magyar válogatott, s előnnyel zárta az első negyedet.

A folytatásban kicsit kapkodni kezdtek a csapatok, sok volt a hiba, ám mielőtt teljesen grundkosárlabdává alakult volna a selejtező, Fegyverneky hármasa behullott, amivel a kosárszegény meccsen immár tekintélyesnek nevezhető négypontos előnybe került a vendégegyüttes – így az amerikai Dana Chatman, a szlovákok szövetségi kapitánya ki is kérte első idejét. A magyar gyűrű alatt a légelhárítás remekelt, Ujhelyi Petra kétszer is demoralizáló módon blokkolta a hazaiak palánk alatti próbálkozását. Idegesek voltak a vendéglátók, Marie Ruzicková senkitől sem zavartatva hibázott ziccert, ám amikor Janka Carnoká bedobta a sajátját, Rátgéber kért időt, hiszen visszavette a vezetést Szlovákia (16. p.: 21–18). Vajda pontjaival araszoltunk, majd egy pontra megközelítettük a szlovákokat, végül minimális hátránnyal mehettek pihenőre Rátgéber tanítványai.

Magyar szempontból rosszul, Zirková újabb hárompontosával kezdődött a második félidő, de szerencsére állandó követője, Fegyverneky gyorsan válaszolt. Ahogy teltek a percek, egyre inkább az volt az ember érzése, hogy nyerhető lenne a találkozó, de mielőtt vérmes reményeket tápláltak volna a mieink, újabb hullámvölgy következett, s máris hat ponttal megugrottak a házigazdák (34–28). Sajnos egyre több hiba csúszott Semsei Barbaráék játékába, ezt kihasználták a szomszédok, s 7–0-s rohammal 11 ponttal elhúztak. Ekkor a vendégválogatott több mint négy percig képtelenek volt betalálni, majd egy hármassal Vajda végre megtörte a gólcsendet. Hiába váltott zónavédekezésre a magyar együttes, rögtön „trojkát” kapott, s Zirková ötödik hármasánál már tényleg úgy tűnt, a 13 pontos hátrányt nem lehet ledolgozni.

A végén csak a különbség volt kérdéses, amely a látottak alapján túlzottnak mondható, hiszen a felkészülés során értékes skalpokat szerző fiatal magyar társulat összességében helytállt, s talán pont az ilyen meccseken szerezhető rutin hiányzott ahhoz, hogy szoros végjátékot erőszakoljon ki.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
10 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
38 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
45 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
55 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája