A spanyolok ellen a csoport első helyéért harcolhatnak Kásásék

2008.08.14. 03:27
Címkék
Montenegró ellen játékban ugyan egészen jól teljesített a magyar válogatott, de eredményességben kevésbé, aztán a görögöket már meggyőzően vertük. A spanyolok ellen itt az ideje, hogy a játék és eredményesség együtt járjon, akkor meglehet a csoport első helye szempontjából rendkívül fontos mérkőzés.

A magyar válogatott az olimpiai torna első játéknapján a friss Európa-bajnok ellen szállt vízbe, és hiába vezetett már 8–5-re is, végül mégis 10–10 lett a vége. A második játéknapon viszont a görögökkel találkozott Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő csapata, és ekkor már nem volt gond: magabiztos játékkal, végig vezetve és a gólkülönbséget is helyre téve 17–6-ra diadalmaskodott.

Így a magyar válogatott két meccs után három ponttal áll a csoport harmadik helyén, és előtte a Kanada 12–0-s lehengerlésének köszönhetően eggyel jobb gólkülönbséget felmutató, szintén hárompontos Montenegró, valamint a csütörtöki ellenfél, a négypontos Spanyolország található.

A spanyolok nyitányként egyébként Kanadát tömték ki 16–6-ra, majd egy góllal legyőzték Ausztráliát, vagyis egyértelmű, hogy amelyik válogatott megnyeri a magyar idő szerint 6:10 órakor kezdődő mérkőzést, minden bizonnyal – csoportelsőként – rögtön az elődöntőre készülhet majd.

A spanyolok eltökéltségét és győzni akarását egyértelműen növelheti a tény, hogy a 2001-es fukuokai világbajnokság óta nem tudtak nagy tornán – olimpián, világbajnokságon, vagy Európa-bajnokságon – az élen végezni, és ha Rafael Aguilar fiai győznének a mieink ellen, úgy számukra látótávolságba kerülne legalábbis a finálé.

A két válogatott az ötkarikás játékok történetében eddig hat alkalommal találkozott egymással, és a szöuli 6–6-os döntetlen mellett háromszor nyertek a mieink, kétszer pedig a spanyolok. Legutóbb Atlantában küzdött meg olimpián a két válogatott, akkor a spanyolok Estiarte vezetésével 7–6-ra győztek és meg sem álltak a bajnoki címig.

Az mindenesetre biztató e mérkőzésre nézve, hogy az alig egy hónappal ezelőtt rendezett málagai Európa-bajnokságon a mieink 8–7-re feéülmúlták az akkor hazai pályán szereplő spanyolokat, akik nem is jutottak tovább a csoportból. Egy hasonló, egygólos győzelem könnyen olimpiai elődöntőt érhetne Kásáséknak.
Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
10 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
38 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
46 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
55 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája