Nem erre számítottunk...
Varga Tamás és Hirling Zsolt nagyon fogadkozott az olimpia előtt, ígérték, hogy valóra váltják az álmukat, és ott lesznek a pekingi dobogó valamelyik fokán. Mi pedig hittünk nekik – miért is ne tettük volna? A kettős a három évvel ezelőtti világbajnoki címe után jelentette ki, attól kezdve az olimpiai aranyérem a célja.
Mindenki elfogadta, hogy a magasztos cél érdekében kevesebb versenyen indulnak, inkább a gyakorlásra helyezik a hangsúlyt. Még akkor sem kongatta meg senki a vészharangot, amikor a tavalyi, müncheni kvalifikációs világbajnokságon nem jutottak be a fináléba. Nem gondolt senki rosszra, hiszen Hirlingék valamelyest javítottak: megnyerték a B-döntőt, ezzel összesítésben a hetedik helyen végeztek, de ami ennél sokkal fontosabb volt, megszerezték az olimpiai kvótát.
Hittük, hogy elérik céljukat.
A vb után megrendezett Európa-bajnokságról aranyéremmel tértek haza, vagyis alig egy évvel ezelőtt ismét tapasztalhatták, milyen érzés a dobogó legtetején állni.
Álmaikban és terveikben továbbra is az olimpiai érem állt a középpontban. Arra egyikük sem gondolt, hogy idő előtt kiszállnak a dobogóért folytatott küzdelmekből...
Pedig már vasárnap is akadtak árulkodó jelek, hiszen az előfutam során nem sikerült az első kettőbe verekedniük magukat, a kanadai egység csak a harmadik helyet engedélyezte a mieinknek. Ám még ekkor sem aggódtunk, hiszen a papírforma azt ígérte, a keddi reményfutamból nem okozhat gondot a középdöntőbe kerülés.
Ez 1500 méterig így is volt – a táv azonban két kilométer hosszú.
„Tudom, hogy mindenki magyarázatot vár tőlünk, de egész egyszerűen nem tudom megmondani, mi történt – mondta megtörten Varga Tamás. – Az volt a taktikánk, hogy meglógunk a mezőnytől, de hiába adtunk bele mindent, lassan ment a hajónk. Fogalmam sincs, hogy miért... Nem értem... Belerogytunk a sok szökési kísérletbe, nem szedtünk össze annyi előnyt, hogy képesek legyünk megtartani a végéig. Pedig úgy éreztük, jó formában vagyunk, a vízen viszont már csak azt, hogy nem és nem megy úgy a hajó, ahogyan szeretnénk.”
Pedig olyan jól indult minden... Szépen evezve, tökéletes összhangban tették meg a táv háromnegyedét a magyar evezősök, aztán úgy tűnt, elkészültek az erejükkel, és a portugál, a kubai és a japán egység is eléjük került, Hirlingék jócskán lemaradva értek célba.
„Éremszerzésre készültünk, most meg a padlón vagyunk – értékelt Kiss László edző. – Még a futam alatt is többen odajöttek hozzám a parton, hogy mennyire jól evez együtt a két fiú, és tessék... Érthetetlen, ami történt, jó formában voltak Zsolték, kifejezetten élvezték az evezést, és egyébként sem jellemző rájuk, hogy a futam végén meghalnak. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt években, ha legalább küzdhetnénk a helyezésekért. De így, hogy nem kerültünk be a legjobb tizenkettőbe, így... Nem értem...”
Mi sem.
