hozta szóba egy mondat erejé ig a szerdai döntőt, ez nála már-már ígéretszámba megy. Az idei eindhoveni Európabajnokságon ezüstérmes, a Peking előtti világranglistán negyedik Kovács Emesét titkos favoritként emlegették a szakemberek, ám ő rácáfolt a várakozásra, a 27. időt úszva, legjobbjától több mint hat másodperccel (!) elmaradva nagyon messze került a döntőtől (8–9. oldal). „Mintha ott sem lettem volna, csak úgy kóvályogtam, fogalmam sincs, mi történt…” – mondta a futam után. Ezután mi hogyan érthetnénk?
Michael Phelps, ha nem is csendben, de szép lassan halad a vágyott nyolc arany felé (8–9. és 28. oldal). Kedden 200 méter gyorson volt a leggyorsabb (1:42.96 – persze hogy világrekord), így most már öten vannak (Phelps mellett a szintén úszó Mark Spitz, a tornász Larisza Latinyina és két atléta, Paavo Nurmi és Carl Lewis) akik kilencszeres bajnoknak mondhatják magukat. Feltehető, hogy szerdán újra maradnak négyen, jön ugyanis a 200 méter pillangó döntője, újabb esély Phelpsnek, és nem csupán az összesített tizedik aranyra.
A páston továbbra sem vagyunk otthon (10. oldal)… Férfi kardban az Athénban – finoman fogalmazva – elfogult zsűriskedéssel sújtva ezüstérmet szerző Nemcsik Zsolt és Decsi Tamás már az első aszó után elbúcsúzott, Szilágyi Áron egy fordulóval később esett ki, miután éppen Decsin túljutva kikapott az amerikai Keeth Smarttól.
Nemcsik a kínai Csou Hanming elleni veresége után elsősorban a zsűrit tette felelőssé kieséséért, Szilágyi pedig úgy érvelt, hogy Smart „nem a klasszikus stílusban vívott, ahogy az oroszok, a franciák, az olaszok, s mi, magyarok szoktunk”.
Csendben jegyezzük meg, hogy az ellentétes stílus éppen Smartot is zavarhatta volna. Nem zavarta, mert, idézzük: „évek óta Magyarországra járok egy kis edzőtáborozásra” és „előző este három órán keresztül elemeztük azoknak a vívóknak az asszóit, akikkel az ágamon szembekerülhettem”. Nos, az amerikai kardozó a negyeddöntőben elbúcsúzott, de elmondhatja, hogy mindent megtett, hogy a lehető legtöbbre vigye. A mieink esetében nem tudható, így volt-e, mindenenesetre árulkodó, amit Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, korábbi, szövetségi kapitány mondott: „Őszintén fel kellene tárni a magyar kardvívás, általában a vívásunk gyengeségeit…”
A Varga Tamás, Hirling Zsolt kétpárevezős is többet ígért, mint amennyit teljesített (12. oldal). „Éremre készültünk, most pedig a padlón vagyunk”
– értékelt edzőjük, miután Varga képtelen volt magyarázattal szolgálni. „Nem tudom megmondani, mi történt… Az volt a taktikánk, hogy meglógunk a mezőnytől, de hiába adtunk bele mindent. Belerogytunk a sok szökési kísérletbe…” – mondta.
Csak emlékeztetőül: a selejtezőnek úgy vágott neki a két magyar, hogy még a világbajnok dán kettőst is megelőzi, az ottani harmadik hely után pedig azt mondták, hogy nekik az a jó, minél többet vannak a vízen. Legközelebb a 13–20. helyért evezve örülhetnek a csónakázásnak.
Gerebics Rolandnak nem volt szerencséje (11. oldal). Dupla trapban az alapverseny után négyen álltak a hatodik helyen, s közülük csak egy juthatott be a döntőbe. A magyar sportlövő az egyes rajtszámot húzta, ami azért rossz, mert nem tudhatta, hová jön a cél. Lőtt, elvétette a korongot, kiesett. „Pedig jó formában voltam…” – kesergett a 9. helyen végző Gerebics.
Hogy nincs reménytelen helyzet, s hogy mit jelent a valós önértékelés, arra a spanyol kosarasok szolgáltak példával (7. oldal). A világbajnok csapat a harmadik negyed derekán 15 pontos hátrányban volt a több mint tízezer néző biztatta Kínával szemben. Aztán a vége 72–72 lett, jött a hosszabbítás, amelynek öt percét 13–3-ra hozta Spanyolország. A tanulság pedig? „Lehet, hogy mi vagyunk a világbajnokok, de ha lazsálunk, bárkitől kikaphatunk…” – így a meccsen remeklő 17 éves (!) Ricky Rubio, Aitor García Reneses szövetségi kapitány szerint pedig: „Könynyelműen és nagyképűen kosaraztunk…”.
Érdekes, a bírókról, a körülményekről egyikük sem beszélt.
