Kovács Tamás: "Be kell látnunk, taktikai téren elment mellettünk a világ"

Vágólapra másolva!
2008.08.12. 12:35
Címkék
A férfi kardozók egyetlen külföldi ellenfelüket sem voltak képesek legyőzni az egyéni viadalon. Vajon válságban van-e a magyar kardvívás, vagy csak kiegyenlítődött a nemzetközi mezőny? A kudarcot jelentő szereplés után két versenyzőnk, Decsi Tamás és Szilágyi Áron, valamint a korábbi szövetségi kapitány, Kovács Tamás is megszólalt.
Szilágyi Áron (balra) bevallotta, hogy nem tudott mit kezdeni az amerikai Smarttal
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szilágyi Áron (balra) bevallotta, hogy nem tudott mit kezdeni az amerikai Smarttal
Szilágyi Áron (balra) bevallotta, hogy nem tudott mit kezdeni az amerikai Smarttal
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szilágyi Áron (balra) bevallotta, hogy nem tudott mit kezdeni az amerikai Smarttal
Decsi Tamásnak egyetlen mérkőzést jelentett a férfi kard egyéni versenye, a harminckettes táblán Szilágyi Árontól szenvedett 15–9-es vereséget.

„Nem gondolnám, hogy válságba került a magyar kardvívás, viszont tény, hogy ma már végképp nem lehet hegemóniáról beszélni. René Roch FIE-elnök elképzelése bejött, sikerült kiszélesíteni a sportág élmezőnyét, s ezzel bent tartották a vívást az olimpiai programban” – kezdte Decsi az értékelést.

„Ami engem illet, már eleve bosszankodtam azon, hogy Szilágyi Áron ellen kezdek; nem jó, ha honfitársammal kerülök össze a verseny korai szakaszában. Képtelen voltam kizárni a közönség zaját, fülsiketítő volt a ricsaj, hiszen kínai vívott mellettem – igaz, Szilágyit ugyanúgy zavarta a zenebona” – folytatta.

„Nem akarom külső körülményekben keresni a kiesés okát, de abban a pár percben, amikor a legjobban kellett volna, nem tudtam megfelelően összpontosítani. Természetesen fájó a kiesés, de én elsősorban a csapatéremért jöttem Pekingbe, a felkészülés során is azon volt a hangsúly. Meg kell próbálnunk túltennünk magunkat a keddi kudarcon, és idegileg rákészülni a csapatversenyre.”

„Sajnos be kell látnunk, taktikai téren elment mellettünk a világ. A kardvívás nem csupán iskolázásból áll, személyre szóló felkészítést kellene alkalmazni az éppen aktuális ellenféllel szemben. Ebben pedig sehol sem vagyunk, miközben a többiek speciálisan ránk készülnek – mint például most is tette az amerikai Keeth Smart Szilágyi Áron ellen” – kezdte rövid elemzését Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, korábbi szövetségi kapitány.

„Természetesen balszerencsés körülmények is belejátszottak a kardozók leszereplésébe, Szilágyi egy nappal a Pekingbe történő kiutazás előtt értesült édesapjaként szeretett és tisztelt edzője, Gerevich György haláláról, és végigzokogta a repülőutat. S persze ne feledjük, Nemcsik Zsoltnak is Gerevich volt a mestere…"

A Kovács Tamás által már említett Szilágyi Áron a Decsi ellen megnyert csatája után a tizenhat között zárta szereplését, miután 15–10-re kikapott amerikai ellenfelétől, Smarttól.

„Valami olyan sajátos stílusban vív Smart, ami egyáltalán nem jellemző az olasz, a francia vagy éppen a magyar kardvívókra, s én ennek a harcmodornak nem találtam meg az ellenszerét” – mondta Szilágyi a kudarc után.

„Nem, nem a semmiből bukkantak elő az amerikaiak, például a női kardban a dobogó mindhárom fokára ők állhattak fel. Rengeteg energiát fektetnek a kardvívás fejlesztésébe, és nem is eredménytelenül. Biztosan nyomasztani fogja a vívócsapatunkat az eddigi gyenge szereplés, bár szerintem ez inkább a vezetőket nyomasztja. Össze kell szednünk magunkat a csapatversenyre, nincs mese…”
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
1 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
2 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik