GYURTA DANI NYILATKOZATA A FUTAM UTÁN
"Olimpiai csúcs, Európa-csúcs – mi tagadás, magam is meglepődtem… Egy kilenc és feles időt néztem ki magamnak, azt gondoltam, ezt sikerütl megúsznom. Ehhez képest amikor becsaptam a célba, azt tudtam, hogy első vagyok, de hogy ilyen idővel… Jól sikerült a formaidőzítés, bár még nem akarok semmit sem elkiabálni, mert hol van még a vége. Azt biztos, hogy ha az athénihoz hasonló, sőt adja Isten, még jobb eredményt akarok elérni, akkor még javítanom kell ezen az időn is. Remélem, lesz még okom a mosolyra" – mondta az újdonsült olimpiai és Európa-csúcstartó, Gyurta Dániel
A délutáni úszószámok számunkra talán legfontosabb versenyében, a 200 méteres férfi mellúszásban a Cseh Laci melletti legnagyobb reménységünkre,
Gyurta Dánielre figyelhettünk.
A 19 éves sportoló nem is okozott csalódást, zseniális formában szerepelt, és eddigi legjobb idején jó két másodpercet javítva fantasztikus, 2:08.68 perces olimpiai és Európa-csúcsot úszott, amellyel – azaz természetesen a legjobb idővel – bejutott a középdöntőbe.
Érdekesség, hogy Gyurta egy nagyjából négy perce fennálló rekordot döntött meg, hiszen az olasz Paolo Bossini éppen a magyar sportoló előtti futamban repesztett egy 2:08.98 perces kétszázat, amely egészen a Jövő SC versenyzőjének célba érkezéséig Európa és az olimpiák történetének leggyorsabb ideje volt.
A délutáni előfutamok során a magyarok közül elsőként
Makány Balázs ugrott a medencébe. Fiatal tehetségünk a 100 méteres gyorsúszás ötödik előfutamában volt érdekelt, és kihozta magából a maximumot, ugyanis 49.27 másodperces egyéni csúcsot ért el.
Sajnos ez sem volt elegendő a középdöntőbe jutáshoz az olyan nagyágyúk között, mint Eamon Sullivan, Alain Bernard vagy Pieter van den Hoogenband – Balázs a 28. helyen zárt.
MEGDÖNTÖTT CSÚCSOK
Az új országos, olimpiai és Európa-csúcs, 200 méter férfi mellúszás:
Gyurta Dániel, 2:08.68 (2008. augusztus 12., Peking)
KORÁBBI CSÚCSOK Olimpiai: Paolo Bossini, 2:08.98 (2008. augusztus 12., Peking) |
Európa: Paolo Bossini, 2:08.98 (2008. augusztus 12., Peking) |
Országos: Gyurta Dániel 2:10.71 (2007. július 19., Antwerpen) |
Makány teljesítménye nem okozott tehát csalódást, nem úgy, mint
Kovács Emese, aki egyéni legjobbjától messze elmaradva 2:12.73 perces időt úszott, amellyel csak a 27. helyet szerezte meg, így nem jutott tovább a női 200 méteres pillangóúszásban.
Sajnos ugyanerre a sorsra jutott – szintén ebben a számban – a másik magyar,
Boulsevicz Beatrix is. A Jövő SC versenyzője remekül kezdett, de a végére kipukkadt, így kereken 2:10.00 perces idővel a 18. lett, és ő sem lesz ott a középdöntőben.
A
magyar 4x200 méteres gyorsváltó új országos csúccsal zárta a következő számot, ám ez is csak a 13. helyre volt elég. Kis Gergő az egyéniben országos rekordot jelentő 1:47.39 perces idő alatt teljesítette a maga 200 méteres távját. Kerékjártó Tamás, Kozma Dominik és Kovács Norbert is nagyszerűen úszott az előfutamban.
ÚSZÁS, 200 M FÉRFI MELL
A KÖZÉPDÖNTŐ MEZŐNYE 1. Gyurta Dániel (Magyarország) | 2:08.68 |
2. Bossini (Olaszország) | 2:08.98 |
3. Facci (Olaszország) | 2:09.12 |
4. Duboscq (Franciaország) | 2:09.42 |
5. Brown (Kanada) | 2:09.84 |
6. Kitadzsima (Japán) | 2:09.89 |
7. Shanteau (Egyesült Államok) | 2:10.29 |
8. Diering (Dél-Afrika) | 2:10.39 |
9. Versfeld (Dél-Afrika) | 2:10.50 |
10. Spann (Egyesült Államok) | 2:10.61 |
11. Poljakov (Kazahsztán) | 2:10.83 |
12. Bree (Írország) | 2:10.91 |
13. Rickard (Ausztrália) | 2:11.00 |
14. Boriszik (Ukrajna) | 2:11.08 |
15. Gilchrist (Nagy-Britannia) | 2:11.13 |
16. Snyders (Új-Zéland) | 2:11.19 |
ÚSZÁS, 100 M FÉRFI GYORS
A KÖZÉPDÖNTŐ MEZŐNYE 1. Sullivan (Ausztrália) | 47.80 |
2. Nystrand (Svédország) | 47.83 |
3. Hayden (Kanada) | 47.84 |
4. Bernard (Franciaország) | 47.85 |
5. Van den Hoogenband (Hollandia) | 47.97 |
6. Csavics (Szerbia) | 48.15 |
7. Cielo Filho (Brazília) | 48.16 |
8. Weber-Gale (Egyesült Államok) | 48.19 |
9. Ferns (Dél-Afrika) | 48.26 |
10. Magnini (Olaszország) | 48.30 |
11. Lezak (Egyesült Államok) | 48.33 |
12. Targett (Ausztrália) | 48.40 |
13. Gilot (Franciaország) | 48.42 |
14. Grecsin (Oroszország) | 48.50 |
15. Persson (Svédország) | 48.51 |
16. Meichtry (Svájc) | 48.55 |
… |
28. Makány Balázs (Magyarország) | 49.27 |
ÚSZÁS, 200 M NŐI PILLANGÓ
A KÖZÉPDÖNTŐ MEZŐNYE 1. Liu Ci-ko (Kína) | 2:06.46 |
2. Mongel (Franciaország) | 2:06.49 |
3. Nakanisi (Japán) | 2:06.62 |
4. Csiao Liu-jang (Kína) | 2:06.89 |
5. Jedrzejczak (Lengyelország) | 2:06.91 |
6. Hosi (Japán) | 2:07.02 |
7. Hersey (Egyesült Államok) | 2:07.65 |
8. Jensen (Dánia) | 2:07.77 |
9. Breeden (Egyesült Államok) | 2:07.92 |
10. Lowe (Nagy-Britannia) | 2:08.07 |
11. Schipper (Ausztrália) | 2:08.11 |
12. Lacroix (Kanada) | 2:08.54 |
13. Hamill (Ausztrália) | 2:08.83 |
14. Granlund (Svédország) | 2:08.97 |
15. Gandy (Nagy-Britannia) | 2:08.98 |
16. Meaklim (Dél-Afrika) | 2:09.41 |
… |
18. Boulsevicz Beatrix (Magyarország) | 2:10.00 |
… |
27. Kovács Emese (Magyarország) | 2:12.73 |
ÚSZÁS, 4x200 M FÉRFI GYORVÁLTÓ
A DÖNTŐ MEZŐNYE 1. Egyesült Államok | 7:04.66 |
2. Olaszország | 7:07.84 |
3. Oroszország | 7:07.86 |
4. Nagy-Britannia | 7:07.89 |
5. Kanada | 7:08.04 |
6. Ausztrália | 7:08.41 |
7. Japán | 7:09.12 |
8. Dél-Afrika | 7:10.91 |
… |
13. Magyarország | 7:14.14 |