Talán most sikerül.
Michael Phelps még egyszer sem kapott ki Cseh Lászlótól, de a sorozatok – többek között – azért vannak, hogy egyszer megszakadjanak.
Talán éppen most…
A bizalom mindenesetre megvan Laci iránt: sporttársak, szurkolók és újságírók hada választja az ő versenyét a pólóválogatott csatája helyett. A kajakosok, Kammerer Zoltánék is látni akarják, milyen az, ha egy magyar nyer Pekingben. Hogy aztán nem is olyan soká át is élhessék ezt az érzést.
Az óhaj közös: aranyat Lacinak! Még egy óra a fináléig, lássuk, mit ír a sajtóanyag. Azt, hogy a favorit Phelps. Ezt tudjuk. Azért nem fogadnánk rá… Haladjunk tovább: „A legnagyobb kihívók: Ryan Lochte és Luca Marin.” Mi van? Hát Cseh László?! Hogy szakadna rá az ég arra, aki ezt írta! Vagy legalább akadna a torkán a sült patkány az egyik helyi étteremben…
Addig bosszankodunk, amíg egyszer csak megkezdődik a viszszaszámlálás: 59, 58, 57… 36, 35… 20, 19… 3, 2, 1… Következik a résztvevők bemutatása, elsőként a versenybíróké. Ismerős nincs köztük. Hoppá, az ott viszont George W. Bush! A mellette ülő, PRügyekben nyilván jártas kollegina nyomban észreveszi, hogy „főnökét” kiszúrja a kamera: már nyújtja is neki az Egyesült Államok zászlaját, ő pedig veszi az adást, és tévéreklámokba illő fogsorát kivillantva emeli a magasba. A lelátón helyet foglaló honfitársak majd’ megőrülnek, azon melegében rázendítenek, hogy „júeszéj, júeszéj!” Tiszta Amerika…
Közben azért bevágnak egy képet a 400 méter vegyes fináléjára készülő úszókról is. Cseh Laci fel és alá sétál, Kis Gergő ugrál, Phelps ül. Egészen addig, amíg fel nem szólítják őket arra, hogy legyenek szívesek, menjenek a medencéhez. Nem mintha különösebben noszogatni kellene őket, hiszen ezért jöttek.
Thiago Pereirát még szolid üdvözlés fogadja (hiába, a tribünön nem a brazil úszórajongók vannak többségben…), ám amint beljebb haladunk, úgy erősödik a taps. A kettesen Kis Gergő, a hármason Luca Marin, a négyesen Michael Phelps. Még a kínaiak is bolondulnak érte. Azért le a szalmakalappal előttük, Cseh Lászlót is úgy éljenzik, mintha Pekingben született volna.
Adná az ég, hogy a végén is ünnepeljék…
Fel a kőre.
Felkészülni…
Rajt!
De még milyen rajt! Laci úgy lő ki, mintha nem is a legnagyobb ellenlábasát, hanem őt becéznék Golyónak – a baltimore-i „Bullet” természetesen nem az alakjáról, hanem a gyorsaságáról kapta e nevet.
Ötven méter megtétele után Cseh vezet!
Nem lehetne most „lefújni”?
Nem…
Akkor gyerünk tovább! Gyere, Laci, gyere, Gergő! Midőn pillangóról hátra váltanak a fiúk, Cseh második, Kis hetedik. Phelps kezd belelendülni, és Lochte is nagyobb sebességre vált. Sőt: turbó fokozatba kapcsol. Százötvennél ő fordul elsőként, ha így folytatja… Szerencsére nem így folytatja. Fél távnál már helyreáll a világ rendje: Phelps úszik az élen. Lochte visszaesik a másodikra – Laci pedig a harmadikra.
Innen szép nyerni!
És Laci úgy tempózik mellen, hogy arra Szabó „Joe” és Rózsa Norbert is elismerően csettintene. Talán még Phelps is, de neki fontosabb teendője akad: maga mögött kell tartania egy 22 éves halászteleki fiatalembert. Hogy a fene vinné el, sikerül is. Mi több, háromszáznál még Lochte is megelőzi a mi fiunkat.
Háromszázötvennél már nem! Mert Lacika (igen, már Lacika) elképesztő utolsó százat produkál. Az amerikai levegő után kapkod, ilyen nincs! És mégis van… Cseh káprázatos, Lochte leszakad, mint gomb a gatyáról, esélye sincs az ezüstre.
Az tuti, hogy Lacié.
Mert közben Michael Phelpsnek már csak egy ellenfele van: Michael Phelps. A kérdés csupán az, hogy a június 29-én felállított világcsúcsát megjavítja-e. Illetve dehogy kérdés ez. Naná, hogy megjavítja: a 4:05.25-ös idő már a múlté, mostantól kéretik a 4:03.84-et emlegetni rekordként. Phelps utolérhetetlen. Phelps verhetetlen. Ez tény.
Miként az is, hogy Cseh a világ második legjobb vegyes úszója.
Akiből egyszer még első lesz.
Talán néhány napon belül Pekingben, talán négy év múlva Londonban, talán másutt.
De egyszer sikerül neki, az biztos.
