Orosz visszavágás

2008.08.11. 00:26
Címkék

Az orosz válogatott a legjobbkor, a férfitorna nyitányán vágott vissza Szerbiának a két héttel ezelőtt a Világliga elődöntőjében elszenvedett háromszettes vereségért. A találkozónak magyar érdekeltsége is volt, ezen a meccsen mutatkozott be a harmadik olimpiáján részt vevő bíró, Hóbor Béla. Az oroszok a győzelmet elsősorban Makszim Mihajlovnak köszönhették, hiszen a mindössze húszéves, centerként és ütőként is bevethető játékos amellett, hogy támadásban ötvenszázalékos teljesítménynyel zárt, Alekszej Kulesovval kiegészülve blokkolásban is korlátlan úr volt..

„Rendkívül elégedett vagyok, hogy győzelemmel kezdtük az olimpiát. Játékosaim úrrá tudtak lenni a kezdeti idegeskedésen, a három megnyert szettben nagyon jól játszottak” – nyilatkozta a mérőzés után az oroszok szövetségi kapitánya, Vlagyimir Alekno.

A szerb szövetségi kapitány, Igor Kolakovics kevésbé volt boldog a lefújást követően. „Erőtlenek voltunk az első szett után, főleg ellentámadásaink nem sikerültek. Ha tovább akarunk jutni, a következő találkozón mindenképpen nyernünk kell.”

Kolakovics csapatának a keddi fordulóban sem lesz könnyű dolga, hiszen a szerbek az olimpiai bajnoki címvédő, és az első fordulóban magabiztosan, 3:0-ra nyerő Brazíliával találkoznak. Ráadásul a braziloknak is van mit feledtetniük, a már említett Világligát ők hazai környezetben, toronymagas favoritként képtelenek voltak megnyerni.

Legfrissebb hírek

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
4 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
6 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
24 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
28 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
31 perce