Fő a kávé, egy lábasban forró víz zubog – mintha csak egy szokványos családi reggeli előkészületeit látnánk egy balatonalmádi nyaralóban. Pedig egyáltalán nem ez a helyzet! Sötét van még, nagyon sötét (hajnali három óra...), ám a ház ura már jó ideje talpon van. Aludni is csak altató segítségével tudott, ez nem is csoda, hiszen fia néhány ezer kilométerrel arrébb éppen a 400 méteres vegyes úszás fináléjára készül.
Elsőként érkezünk, idősebb Cseh László a kapuban fogad minket, és amikor az egyik kolléga az autójából kilépve sárba lép, kiszakad a házigazdából: „Süsd meg, legalább sz.r lett volna, és én léptem volna bele, hogy szerencsém legyen!”
Persze tudjuk, a szerencsét leginkább fiának kívánja.
Néhány perccel később befut az egyik tévétársaság is, majd érkeznek a barátok, Kovács Norbert, Cseh Laci klubtársa, barátja szülei kisebbik gyermekükkel. Hirtelen sokan leszünk a picinyke nyaralóban, a kávéból mindenkinek jut – és a viccek sem hiányoznak ebben a hajnali órában. Cseh papa sürög-forog körülöttünk, mintha nem is élete legfontosabb percei közelednének.
Merthogy akik ismerik, pontosan tudják, mindenben segíti fiát, az életét úgy szervezi, hogy minél több terhet levegyen gyermeke válláról, hogy a fiú csak az úszásra koncentrálhasson.
A gyermek pedig koncentrál is erősen – ha nem figyelnénk a tévé képernyőjét, akkor is észrevennénk, hiszen az édesapa felkiált, amikor a kamera a döntőre váró úszókat mutatja: „Jól van, ott a kopasz!” Aztán leül a szobában fellelhető legkényelmetlenebb alkalmatosságra, egy hokedlire, és a képernyőre mered. A feszült csendet a telefon csörgése zavarja meg, éppen akkor, amikor a versenyzők a rajtkőre állnak... „Hadd kérjek néhány perc türelmet, szeretném megnézni a döntőt” – mondja Cseh László nyugodtan, pedig más talán melegebb éghajlatra küldené a tapintatlan érdeklődőt.
„Hopp!” – ugrik fel a házigazda, amikor fia elsőként érinti a falat ötven méter megtétele után. Aztán visszaül a székre, és csendben figyel. Nehéz pillanatok ezek, és meglehetősen szokatlanok, hiszen apa és fia elválaszthatatlanok, a nagy világversenyek előtt, alatt és után kialakult szokások szerint élik életüket. Ezúttal azonban nincsenek egymás mellett – hiányzott a döntő előtti összeölelkezés, elmaradtak a bátorító szavak, itt és most csak lélekben van a fiával az édesapa.
„Jaj, csak nehogy feladja, csak csinálja meg azt, amit tud, amire Turi Gyurival hónapok óta készül” – fohászkodik idősebb Cseh, amikor háton a két amerikai kissé elhúz Lacitól.
„Nyugi, Laci, ne aggódj, megcsinálja a tökös, nyugi, nyugi! Látod, ugye látod, hogy már jön fel?” – Kovács Vince, a másik úszóapuka biztatja barátját, és igaza van: Laci szenzációsan küzd, nem ijed meg, kiad magából apait-anyait, és olyan, de olyan időt úszik!
„Megcsinálta, istenem, megcsinálta!” – Cseh László nem szégyelli könnyeit (miért is tenné?), láthatóan büszke olimpiai ezüstérmes fiára. És leginkább arra, hogy 4:06.16-ot úszott a fiú.
„Phelps valódi űrlény, földönkívüli, vele nem kelhetünk versenyre, de nem is ez a fontos, hanem az idő, amelyet Lacika úszott. Hozhatom a pezsgőt? Mert természetesen már behűtöttem...” – Cseh László elmosolyodik.
Az idősebbik a balatonalmádi nyaralóban, a fiatalabbik – ugyanabban a pillanatban – a pekingi dobogó második fokán. Mindketten ünnepelnek, egymástól több ezer kilométerre – valójában azonban együtt, egymást átölelve.
