A szép gólok mérkőzése
Szeretik a Honvédot szerte az országban.
Néhány héttel ezelőtt Borsod megyében Tichy Lajosról neveztek el sporttelepet. Alsóberecki polgármestere és lakóinak többsége rajongott a Honvéd egykori nehézbombázójáért, így a helyi pálya Tichy Lajos nevét kapta. Csodálatos gesztus egy legendás sportoló emlékének megőrzésére.
Az más kérdés, hogy George F. Hemingway kispesti klubtulajdonos nagy kalandja a magyar futballban most éppen „leszálló ágba” került. Az amerikai-magyar üzletember két éve bukkant fel hatalmas tervekkel és több talicskányi pénzzel az akkor még ütöttkopott, gazzal benőtt Bozsikstadionban, hogy rögvest munkához lásson. Lett irigylésre méltó, kicsinosított, felújított lelátó, vadonatúj gyepszőnyeg, aztán kupagyőztes csapat, a Hamburg ellen a Megyeri úton parádézó piros-fekete együttes. Hogy utána mi történt, miért következett be törés, miért jött a visszaesés, miért alakult ki feszültség a szurkolók és Hemingway úr között, az talán egy könyvet is megérdemelne. Az a helyzet, hogy most megint nincs szurkolás Kispesten, az ország egyik legjobb szurkolótáborának tagjai ki sem mennek, vagy csendben figyelik kedvenceik produkcióját.
Így volt ez pénteken is, szinte végig a mintegy kétszáz diósgyőri hangorkánja töltötte be a kispesti arénát. Pedig a Honvéd kezdett jobban, Pölöskei Gábor csapata lendületes akciókkal lepte meg a DVTK-t, amelynek védői úgy kaszáltak a saját tizenhatosuk környékén, mint drága jó Elemér bácsi a mezőn. Jöttek is szép sorban a sárga lapok, majd érkezett a bődületes erejű Hercegfalvi Zoltán-gól, amelyet nem lehet majd elégszer megismételni.
Ám a hazai szektor még ekkor is csendes maradt.
A Diósgyőr nem rettent meg: a csapat háza táján hoszszú-hosszú idő után most valóban a nyugalom az úr, a tulajdonosok biztosította háttér alkalmas jelentősebb célok elérésére is.
A kispestiek a meccs előtt talán csak egy miskolci legénytől tartottak: Tóth Mihály, a korábbi kispesti kedvenc, aki a mai napig nem tagadja, hogy a piros-fekete színkombináció a legkedvesebb a számára, a második félidő elején szemfüles góllal egyenlített. Ekkor görögtűz gyulladt a vendégszektorban, és néma csend volt a válasz a túloldalról.
Sebők Vilmos kiállítása után eldőlni látszottak a nagy kérdések. Újra vezetett a Honvéd, és a megfogyatkozott Diósgyőr nekifeszült ugyan, de képtelen volt ismét egyenlíteni. Ám a közönség így is jól szórakozott: ha nem is volt magas színvonalú a találkozó, a megannyi helyzet, a három gól és a gyors akciók kárpótolták a drukkereket. A véghajrában Hercegfalvi Zoltán harmadszor vette be az egyébként remekül védő Köteles László hálóját, biztossá téve a megérdemelt hazai győzelmet. A kispestiek időnként lendületesen, gólra törően futballoztak, és ha így folytatják, előbb-utóbb megint több ezren szurkolnak majd a Bozsik-stadionban. Nem csendben, hanem teli torokból üvöltve.
