Bárhová is nézünk, aligha kerülheti el figyelmünket Kína világméretű előretörése. S nemcsak politikai vagy főként gazdasági vonatkozásban igaz ez, hanem a sportban is. Az ázsiai nagyhatalom versenyzői már a Mao-féle kulturális forradalmat követő reform és nyitás időszakában, a ’80-as és ’90-es években is fontos szerepet töltöttek be, sőt a sydneyi játékoktól kezdődően – Németországot megelőzve – már a három legnagyobb sportnemzet közé kapaszkodtak fel, hogy aztán legutóbb Athénban az oroszokat is lehagyják. Nagyjából ebben a periódusban – miután Peking megpályázta és meg is kapta a 2008-as olimpia rendezési jogát – az 1.3 milliárd lakosú országban tudatosan is szélesítették a bázist, az egykor elhanyagolt sportágakban (úszás, vívás, tenisz, kajak-kenu stb.) támogatni, fejleszteni kezdték az utánpótlást. Ennek hatására megjósolható, hogy hatalmas presztízscsata folyik majd a házigazdák és a vezető szerepükre oly büszke amerikaiak között, akik a medáliák terén Atlanta óta őrzik elsőségüket.
Lapunk elébe ment az éremhajszának, s összegezte, mely nemzetek osztoztak a dobogós helyeken az elmúlt egy-két évben a 28 olimpiai sportág 302 versenyszámának előző világbajnokságán (mindegyiknél csakis a legutóbbit vettük figyelembe). Az adatok böngészésekor természetesen számolni kell vele, hogy a tavalyi, tavalyelőtti (esetenként idén tavaszi) erőviszonyokat s főleg formákat nem lehet egy az egyben átvonatkoztatni 2008 nyarára, továbbá a szigorú kvalifikációs előírások miatt a mezőnyök is mások, legtöbbször kisebbek lesznek. (Asztaliteniszben például végképp unalomba fulladnának a küzdelmek, ha valamennyi kínai elindulhatna, aki világranglistás helyezésével kiérdemelte.)
Vizsgálódásunk szempontjából azonban az a legnagyobb eltérés, hogy a világszerte különböző helyszíneken megrendezett vb-khez képest a hazai pálya ezúttal Kína javára billentheti a mérleg nyelvét (lásd például a PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó cég mellékelt becslését). Tény, hogy a hét arany hátrány behozhatónak tűnik. Uralkodó helyzetét a szovjet éra után elveszítő Oroszország viszont a harmadik helyről már nemigen fog előrelépni, pedig lemaradása nem túl nagy… Más kérdés, hogy hátulról sem fenyegeti veszély – annál nagyobb harc lesz majd a németek, az ausztrálok és a britek között az óriások mögötti negyedik pozícióért. Az Atlantában még egyetlen(!) elsőséggel szégyenkező és utána kétszer is csupán tizedik helyezett Nagy-Britannia látványos fejlődése csak akkor meglepetés, ha elfelejtjük, hogy a 2012-es londoni játékok milyen nagy – pénzben és szervezésben is kifejeződő – motivációt jelentenek. A valódi bravúrt rangsorunkban így nem is ők szolgáltatták, hanem Fehéroroszország! Sem lélekszáma, sem gazdasági ereje nem indokolja top 10-be kerülését – kíváncsian várjuk, mire mennek az idén „élesben” a beloruszok.
További érdekességek után kutatva feltűnhet a szabadtéri vizes versenyformákban remeklő Új-Zéland, a brazilok és a küzdősportokra alapozó grúzok előkelő helye (a közép- és hoszszútávfutás trónjáért régóta hadakozó Kenya és Etiópia jó szereplése nem váratlan), ellentétes előjellel pedig az olaszok (44 érmükből csupán 9 arany), a japánok (34 közül 5), az ukránok (15-ből 1), a jamaicaiak (10 közül 1), valamint legfőképpen a románok (11-ből semmi) peches „felvezetése”. Pekingben persze fordulhat a szerencséjük. Úgyszintén különös a fekete földrész vezető hatalmának számító DélAfrika gyengélkedése, hiszen saját kontinensén belül is csak a nyolcadik legjobb egyetlen bronzával, még Uganda vagy Mali is megelőzte…
Ideje szót ejteni a mieinkről is. Magyarország, amikor elindult, még sohasem szorult ki az első tizenöt helyezett közül az ötkarikás éremtáblázaton, ám a neves üzleti cég már idézett, részben közgazdászok által készített előrejelzése azt sugallja, hogy ez a messze erőn felüli széria veszélyben forog. Ők persze még nem kalkulálhattak Kolonics György tragikus elvesztésével – egyébként sem sportszakmailag vizsgálódtak, így például a nemzetközi tornaszövetség érthetetlen szisztémája miatt kvóta nélkül maradó Berki Krisztián lólengésben szerzett vb-ezüstjét sem vonták le az össztermésből –, ugyanakkor a „helyére tették” például Kubát: a karibi bokszolók tavaly bojkottálták a chicagói világbajnokságot, ami jó néhány aranyéremtől megfosztotta őket lapunk (e vonatkozásban tehát csalóka) listáján is.
Abban biztosak lehetünk, hogy Peking fantasztikus hangulatú, jól szervezett olimpiának ad otthont. Egy kicsit talán nyomasztóan hat majd számunkra az európai szemmel nehezen megkülönböztethető kínai versenyzők tömege, főleg ha nemcsak az amerikaiak dominanciáját kezdik ki, hanem olyan számokban is élre törnek, amelyekben valaha sehol sem voltak, most viszont már a mi favoritjainkat előzik meg. A magyar sport azonban az olimpiákon szinte mindig kitett magáért, ezért joggal remélhetjük, csapatunk most sem hagyja megfakulni 112 év alatt megalapozott tekintélyét.
