Az optimizmus már megvan, a gólokra még várni kell

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 02:23
Címkék

Sportosan elegáns öltözetben – fehér ingben és farmerben – toppant be Erwin Koeman az MLSZ székházának nagytermébe.

A válogatott szövetségi kapitánya kötetlen beszélgetésre hívta az újságírókat, és ahogy várható volt, igazán megrázó bejelentés nem hangzott el. Az örökké bizakodó tréner („Vegyék észre: mindig süt a nap!” – tanácsolta

később négyszemközt) a magyar együttes idei négy vb-selejtezője előtt (sorrendben Dánia, Svédország, Albánia és Málta vár ránk) útravalóként kijelentette: „Nem vagyunk rosszabbak a riválisoknál!”

Erwin Koeman tisztában van vele, hogy formálódó csapatának sokat kell fejlődnie. Ezt a célt szolgálná az augusztus 20-án esedékes Montenegró elleni felkészülési mérkőzés is, amely egyben főpróba a selejtezősorozat szeptember 6-i rajtja előtt.

„A tavaszi, görögök és horvátok elleni mérkőzésen láttam biztató jeleket – hangsúlyozta a holland kapitány. – Szervezettségben viszont van még lemaradásunk, ezúttal azzal a megnyugtató tudattal szeretnék hátradőlni a kispadon, hogy nem kaptunk gólt.”

Ami a válogatott összetételét illeti, kapus- illetve csatárposzton vannak leginkább kérdőjelek: „Fülöp Márton maradt Sunderlandben, de ha nem jut lehetőséghez, más megoldás után kell néznem. Németh Krisztiánt sokan látnák a csapatban, de bármennyire is nagyra értékelem az utánpótlás-válogatott sikerét, abból a társaságból még senki sem érett meg arra, hogy bemutatkozzon a nagyok között…”

Hogy milyenek a kilátásaink?

„Persze az is benne van a pakliban, hogy sorozatban veszítjük el tétmérkőzéseinket – ütött meg komorabb hangnemet a szakember, és nevetve kérdezte a szemben ülőktől: – Ez esetben leveszik majd a fejem, ugye?” >>>

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
3 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
23 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
32 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik