A válla miatt nem vállalja

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 02:23
Címkék

Hiába volt a tavalyi hosszadal mas szappanopera Marija Sarapova Fed-kupa-szerepléséről (és ezzel olimpiai részvételi jogáról), illetve zászlóvivői ambícióiról, az oroszok kiváló teniszezője végül nem lesz ott Pekingben – méghozzá vállsérülése miatt.

Sarapova már tavaly is bajlódott a vállával, és az idén márciusban emiatt ki kellett hagynia egy versenyt. Az e heti, montreali WTA-torna második fordulójában aztán hiába nyert – majdnem három óra alatt – a lengyel Martha Domachowska ellen, visszalépett a tornától. Pedig akkor még nem tudta, mekkora a baj valójában.

A további vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a vállában két ín is beszakadt, így kizárt, hogy ütőt ragadhasson a kilenc nap múlva kezdődő olimpiai teniszversenyeken – és egy névtelen informátor szerint a szeptember 25-én induló US Openen sem.

„Az ilyesféle sérülés lassan gyógyul, így bármennyire is fáj kimondanom, nem lehetek ott Pekingben – tette közzé honlapján Sarapova. – New Yorkba repülök további vizsgálatokra, de a rossz hírt gyorsan közölni akartam mindenkivel. Nagyon szerencsétlen időpontban sérültem meg, rettenetesen szomorú vagyok.”

A világranglista 3. helyén álló teniszezőt Vera Zvonarjova (11.) helyettesíti majd Pekingben.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
6 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
25 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
57 perce

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
1 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
3 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik