MEGMONDOM A MAGAMÉT...

Vágólapra másolva!
2008.07.30. 00:47
Címkék

Szigorú doppingszabályokat léptettek életbe a pekingi olimpia befejezéséig. A sportolóknak kétórás bontásban kell megadniuk, hogy mikor hol tartózkodnak. Arra voltunk kíváncsiak: mi erről a véleménye Kővágó Zoltánnak, olimpiai ezüstérmes diszkoszvetőnknek?Szigorú doppingszabályokat léptettek életbe a pekingi olimpia befejezéséig. A sportolóknak kétórás bontásban kell megadniuk, hogy mikor hol tartózkodnak. Arra voltunk kíváncsiak: mi erről a véleménye Kővágó Zoltánnak, olimpiai ezüstérmes diszkoszvetőnknek?

Ez az előírás agyrém. Belekényszerítik az embert a szabályszegésbe. Már eddig is borzasztó volt a sportoló élete, nekem például négy-öt helyen kellett bejelentenem, mikor hol leszek. A nemzetközi és a hazai szövetségnek, a doppingellenőröknek, a menedzseremnek, mert ha engem nem találnak, őt veszik elő, és mivel katona vagyok, a katonaságnak is. De eddig legalább egy olyan táblázatot kellett kitöltenünk, amelybe az egyes edzések mellé egy rubrikába be kellett írnunk, hogy hánykor hol leszünk. Egy másik rubrikába, hogy ezenkívül hol tartózkodunk. Most viszont kétórás bontásban nullától huszonnégy óráig meg kell adni, hogy mikor mit csinálunk. Ha egy gyilkos kijön a börtönből, megadja a lakhelyét, és időnként jelentkezik a rendőrségen. A múltkor negyed hétkor kerestek az edzésen a doppingellenőrök, mert hatkor befejeztem a munkát, s ez is volt leadva náluk. Telefonáltak, hogy hol vagyok, mivel dugóba kerültek, és késtek. Megoldottuk a dolgot. De ha én kerülök dugóba, akkor mi van? Mindannyiunkat legalább négyszer vizsgáltak. De külön nyilatkozatot kérnek arról, hogy nem doppingolunk. Ez azt jelenti, hogy nem bíznak a saját tesztjeikben. Hogy akkor minek költik erre a milliókat? Azért, mert ez jó üzlet.

Legfrissebb hírek

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
4 perce

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
7 perce

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
30 perce

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
37 perce

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
37 perce

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
1 órája

Négyéves eltiltást kapott a Budapesten ezüstérmes amerikai sprinter, Erriyon Knighton

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik