Pályafutásom egyik legfurcsább, utólag már legviccesebb momentuma volt a pontevedrai Európabajnokságon az 1000 méter eredményhirdetése. Köztem és a német Friedricke Leue között csak századok döntöttek a második és harmadik hely sorsáról. A hangosbemondó és az első eredményjegyzékek alapján, no és abban a hiszemben, hogy harmadik lettem, természetesen felálltam a dobogó legalsó fokára. Szépen át is vettem a bronzérmemet, ám később az Európa-bajnokság hivatalos oldalán a statisztikában már a második helyen szerepeltem. És mint utóbb a célfotó alapján kiderült, valóban második is lettem. Szóval jöhetett az éremcsere. Pedig ez lett volna életem első Európa-bajnoki bronzérme. Na jó, azért annyira nem bánom!