A vereség után sincs nagy tragédia

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2008.07.27. 22:53
Címkék

A megszokottnál rövidebben nyilatkozott lapunknak a pénteki, Kaposvár elleni három egyes vereség után, és akkor is a győztesnek gratulált. A végeredmény vagy csapata mutatott játéka miatt akadt el a szava?A megszokottnál rövidebben nyilatkozott lapunknak a pénteki, Kaposvár elleni három egyes vereség után, és akkor is a győztesnek gratulált. A végeredmény vagy csapata mutatott játéka miatt akadt el a szava?

Ez volt a véleményem, és most is tartom magam a lefújáskor elmondottakhoz – válaszolta rövid gondolkodás után Garami József.

Megtudhatnánk azért, hogy mit gondol a történtekről?

Balszerencsés meccset játszottunk a nagyon motivált kaposváriak ellen. Körülbelül tíz perc leforgása alatt kaptunk három gólt, és ez a nem mindennapi esemény eldöntötte a találkozó végkimenetelét. A félidőben még reménykedtem abban, hogy sikerül egyenlítenünk, ám később bármit csináltunk, semmi sem sikerült.

A Rákóczi vezetőedzője, Prukner László szerint mintha már kicsit előretekintettek volna…

Nem tekintettünk mi semerre. Csak a Kaposvár elleni bajnoki lebegett a szemünk előtt, és így is készültünk a találkozóra.

Úgy tartják, ha rossz a főpróba, akkor jó lesz az előadás. Ezzel egyetért?

Vicces lenne, ha a két mérkőzés között ilyen párhuzamot vonhatnánk. Tény, hogy rettentően nehéz előadás vár ránk szerdán Isztambulban, viszont a pénteki meccsből nem szabad meszszemenő következtetéseket levonni. Vereségünket sokféleképpen lehet értékelni, de a történteket nem tragédiaként fogom fel, és fiaskóról sem szívesen beszélnék… Tudomásul kell venni, hogy kiegyensúlyozottabb lett a bajnokság, és kevesebb az előre lefutott meccs.

Már megkapta a Fenerbahce Sahtar Doneck elleni felkészülési mérkőzésének felvételét?

Igen, és ugyanúgy mi is elküldtünk egy video-összeállítást az ellenfelünknek, ahogy az ilyenkor szokás.

És mi volt a legelső gondolata, amikor meglátta a győztes törököket játszani?

Az, hogy keresve sem találni közöttük gyenge játékost.

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
3 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
23 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
32 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik