Legyünk büszkék rájuk!
,,Jaj, annyira büszke vagyok a kisfiamra!”
Az egyik magyar futballista – talán mindegy is, melyik játékos – édesanyja a könnyeivel küszködve mondta ezt. Az Eb meccsei előtt ugyanis a pályára lépők ajándéklabdákat osztottak szét a nézők között, a lelátóra rugdalva azokat.
Hősünk azonban nem a tribünt célozta meg: észrevett a lelátó árnyékában egy tolókocsiban ülő mozgássérült kisfiút, s odavitte neki a torna hivatalos labdáját. A kissrác szinte sírt a meghatottságtól, az örömtől…
Igen, ilyen csapat ez.
S az édesanyák, édesapák (meg persze a nagymamák: Németh Krisztiánnak például a nagyi is minden meccsen a helyszínen szurkolt…) büszkék lehetnek. A magyar futball reménysugarát jelentő U19-es válogatott a kontinens legjobb négy csapata közé került (utaltunk rá: az angolokat, a franciákat, a hollandokat, a portugálokat, a spanyolokat, azaz csupa-csupa futballnagyhatalom képviselőit megelőzve), s kivívta a jogot a részvételre a jövő évi egyiptomi U20-as vb-n.
Sokadszor bizonyosodott be: a szurkolók rettenetesen vágynak arra, hogy örülhessenek, boldogok lehessenek egy magyar együttes játéka, eredménye, mentalitása, hite láttán. Mert bizony nekünk csak a sóvárgás maradt évtizedek óta: irigykedve nézzük a vb-ken, az Eb-ken a nemzeti színekbe öltöztetett stadionokat, a szurkolói zónákba tartó tízezreket, vagy éppen a BL küzdelmeit… Miért más ez a csapat, mint a többi?
Aligha a rutin miatt: a többség az MTK NB III-as csapatában szerepelt az idén, az Integrál-DAC balbekkje, Présinger Ádám másodosztályúként már a ,,nagyok” közé tartozott, s csak az újpesti Korcsmár Zsolt játszik az élvonalban: ehhez képest a szerdai ellenfélből heten már szerepeltek a Seriae A-ban… Alberto Paloschi a világhírű AC Milanban is játszott, Kaká és Andrea Pirlo szolgálta ki, ehhez képest a Honvédtól tavaly Kecskemétre kölcsönbe adott Debreceni András néha úgy vette el tőle a labdát, mint apa a gyerekétől. Apropó, Présinger Ádám: a Newcastle United-ben szereplő Kádár Tamás sérülése után a magyar szakmai stáb összerezzent, ha a balbekk párharcot vívott. Ha ugyanis ő is kiválik, nem maradt volna balhátvéd, mint ahogy Simon András és Szekeres Adrián kiesését követően a támadó Nagy Olivér lett a jobbhátvéd. Hiányposztok tehát még mindig, az úgynevezett kirakatcsapatban is akadnak, de ez a gárda szellemiségével, alázatával, nem utolsósorban eredményeivel elérte, hogy oda kell figyelni rá. Igaz, a futballhoz mindenki ért, imigyen rengetegen tudták jól vagy másoknál is jobban, mi kell ennek a csapatnak, mit kellett volna esetleg másképp csinálni – s bizony sok energiát elszív a sok „önzetlen segítség” elhárítása…. De a remény él: Gulácsi Péter hosszú évekre megoldhatja a magyar válogatott kapusgondjait, a súlyos csatárhiányban szenvedő nemzeti csapat előbb-utóbb beépítheti Németh Krisztiánt, de mások is odakerülhetnek valamikor a felnőtt válogatottba.
Addig még van idő, jövőre újabb rendkívüli feladat vár Sisa Tibor együttesére: Egyiptomban, az Eb tapasztalatával felvértezett alakulat vehet részt. S jó esély van rá, hogy újra büszke lehet mindenki ezekre a fiúkra…
