Változások az Eb-re

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.07.22. 00:39
Címkék

A Pekingre készülő magyar női válogatott elutazott ötnapos norvég-dán túrájára, ám tagjai hétfőn még a balszerencsés Ebsorsolásról is sokat beszéltek.

„Még nem tudom, hogy velem vagy nélkülem készül-e a keret az Európa-bajnokságra, mivel szövetségi kapitányi megbízatásom augusztus végén lejár, s a továbbiakról majd akkor beszélhetünk – mondta Hajdu János, akit januárban bíztak meg a pekingi felkészülés irányításával. – Az olimpia választóvíz, mert a legtöbb válogatott a nyári játékok után átalakul. Ez pedig azt jelenti, hogy az Eb esélyesei között megváltozhatnak az erőviszonyok. Ha a magyar csapat sikeres lesz Pekingben, s a játékosok korával is összefüggő átalakulás nálunk elmarad vagy eltolódik, akkor éremreményekkel indulhatunk Szkopjébe. Bárhogy is lesz, csoportunkban nem mi leszünk a negyedikek, vagyis a kiesők. A sors szeszélye, hogy ez a négy csapat esélyes akár a döntőbe jutásra is.”

A dánok óriási meglepetésre lemaradtak a legutóbbi vb-ről és ezzel az ötkarikás játékokról is, ám időközben nagy átalakításhoz, fiatalításhoz fogtak. Ennek első gyümölcsét az Eb-n élvezhetik majd (igaz, a törökök elleni selejtezőt összesítésben csupán egy góllal nyerték meg). Az utóbbi években sikeres franciák és a románok hasonló cipőben járnak: sok klasszisuk búcsúra készül a címeres meztől, s az ősszel a keret irányításában is változás várható. A magyarok ágán leginkább a portugálok kiesése várható. A kiegyensúlyozottabb CD-ágon az oroszok és a németek a legerősebbek, s itt meglepetést szerezhet a többi hat csapat bármelyike.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája