Újabb perek a klubnál

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.07.22. 00:39
Címkék

Gál László a Fehérvár ügyvezető igazgatójának tekinti magát – ezzel azonban egyelőre egyedül van. A sportvezető korábban valóban betöltötte ezt a posztot a Fehérvár FC Kft.-nél, ám a klub taggyűlése háromszor visszahívta. Gál László stratégiai szövetségesei, a Maráczy Endre és a Viniczai Tibor által tulajdonolt cégek (Terszol Kft., illetve az ÁMV Kft.) azonban bírósághoz fordultak, és a Fejér megyei testület az elsőfokú – tehát nem jogerős – határozatában kimondta, hogy „nem hatályos az ügyvezető 2007. december 17-i, majd a későbbi, 2008. január 24-i visszahívása”.

Ez alapján Gál László már akár készülhetne is az újabb fehérvári feladatokra, ám az idén február 19-én harmadszor is visszahívta őt a taggyűlés, és ezt a határozatot senki sem támadta meg.

„Mivel ezt a döntést senki sem vitatta, meg aztán a kilencvennapos jogvesztő határidő is letelt, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetői Berzi Sándor és Sasné Rozgonyi Zsuzsanna – mondta Gál András Levente, a klub jogi képviselője. – Olvastam, hogy Gál László azt állítja, az ő aláírása nélkül még játékost sem igazolhatunk, de ebben a volt ügyvezető téved. Találkoztunk az MLSZ illetékeseivel, és megállapítottuk, hogy a szövetség nem tekinti a klub képviselőjének. Hangsúlyozom, hogy a Gál László februári visszahívására vonatkozó határozatot senki sem támadta meg, így nem is értelmezhető a volt ügyvezető buzgalma.”

A bíróság – amely előtt Gál András Levente kétszer élt elfogultsági indítvánnyal, de hiába… – Garancsi István cégének tulajdonszerzésével sem foglalkozott, hiszen ezt korábban bejegyezte a cégbíróság. A klub azonban további perekre készül, igaz, ezekben az esetekben feljelentőként szerepel a jegyzőkönyveken.

„Gál László ügyvezetősködése idején negyvenkétmillió forint pénztárhiány keletkezett – folytatta a fehérváriak képviselője. – Éppen ezért feljelentést tettünk, és a város kezdeményezése alapján is nyomozás folyik. Bízunk benne, hogy mielőbb tiszta viszonyok lesznek majd nálunk, bár gyanítom, hogy Gál László mostani tevékenysége összefügg ezekkel az ügyekkel.”

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája