Peking 2008: Tanu eldöntötte, indulni akar az olimpián

Vágólapra másolva!
2008.07.22. 18:45
Címkék
Az athéni doppingbotrány után eltiltott Ekaterini Tanu végül eoldöntötte dilemmáját, és indulni akar a pekingi ötkarikás játékokon, így a Görög Atlétikai Szövetség (SEGAS) nevezte őt, mivel teljesítette a részvételi szintet.
„Tovább folytatom a versenyzést, ameddig élvezem" – mondta Tanu a görög rádiónak.A sprinter múlt hétfőn 11.39 mp-et futott, amivel teljesítette az olimpiai B szintet. Részvételéhez azonban még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának jóváhagyása is kell, a testület augusztus 2-3-án dönt az ügyben.A görög atlétika két legnagyobb sztárjától, Tanutól és a szintén sprinter Kosztasz Kenterisztől aranyérmeket vártak az athéni olimpián, ám a játékokon végül el sem indulhattak, miután nem jelentek meg több doppingvizsgálaton. Ezért kétéves eltiltást kaptak.A sydneyi játékokon Kenterisz férfi 200 méteren arany-, míg Tanu női 100 méteren ezüstérmet szerzett. Ám még az is előfordulhat, hogy végül Tanu is aranyérmesként kerül be a sportkönyvekbe, miután az Ausztráliában győztes amerikai Marion Jones bevallotta, hogy doppingolt és visszaadta összes olimpiai érmét, köztük a 100-on szerzett aranyat is. Ebben az ügyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még nem döntött.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
11 perce

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
15 perce

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
18 perce

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
23 perce

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
25 perce

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
28 perce

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
33 perce

Az év legnézettebb videói: amikor meglátta magát a játékban Bolla Bendegúz

Magyar válogatott
52 perce
Ezek is érdekelhetik