Sikerült bent maradni

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

A szombati párosok előtt az volt a kérdés Szalonikiben, maradt-e valamennyi tartalék a görög együttesben, vagy az első két egyesmeccset megnyerő magyar válogatott már három találkozó után bebiztosítja a győzelmet a Daviskupa euro-afrikai zónájának II. csoportjában rendezett találkozón – és ezzel kiharcolja az osztályban maradást.

Nos, a 18 éves Haralamposz Kapojannisz (1427. a világranglistán) és a nála is két évvel fiatalabb Konsztantinosz Mikosz hiába remek juniorteniszezők, Bardóczky Kornél és Varga Róbert ellen nem lehetett esélyük. A rutinos Bardóczky kiválóan adogatott, remek előkészítő ütései során pedig Varga pazarul fejezte be egyik labdamenetet a másik után, így aztán tükörsima 6:1, 6:1, 6:1-es győzelmet aratott a magyar csapat.

Talán más lett volna a helyzet, ha a görögök legjobbja, Konsztantinosz Ekonomidisz vállalni tudja a játékot, de ő még csak ezen a héten kezdte el az edzéseket, és csak azért volt itt, hogy segítse a fiatalokat, nélküle azonban a házigazdáknak nem lehetett esélyük, a magyarok pedig remek, magabiztos játékkal hozták a kötelezőt – látszik, több van ebben a gárdában annál, hogy a kiesés elkerüléséért harcoljon.

„Jövőre, egy jobb sorsolással tovább juthatunk – mondta

Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány is, aki teljes mértékben elégedett volt fiaival. – Bardóczky Kornél még mindig vezéregyénisége a csapatnak, remekül játszik, Kiss Sebő pedig annak ellenére is hozta magát – ahogyan a Davis-kupában szinte mindig –, hogy kevesebbet versenyez, és Varga is jól szerepelt párosban.”

Vasárnapra két, már csak két nyert szettig játszott egyesmeccs marad. Az egyiken Kiss Sebő játszik, a másikon a kapitány Lukács Dénesnek is szeretne lehetőséget adni – már csak az kell, hogy addigra rendbe jöjjön a 21 éves egri fiú fájós háta. Ha nem sikerül hadra fogható állapotba hozni, Bardóczky lép pályára.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
7 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
26 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
58 perce

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
1 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
3 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik