„Katasztrófa voltam.” Még a bolgár meccs után nyilatkozta ezt a „Hogyan látta a
meccset belülről?” – felvetésre Szabó László. Az MTK középpályása mondhatta volna azt is, hogy rengeteget futott, sokat küzdött, ütközött, harcolt, a védekezést megoldotta, és amúgy is, győztes meccsen nincs mit magyarázni: ez mind igaz is lett volna.
De nem.
Nem lehetett nem mosolyogni a keresetlenül őszinte válaszon, és a csapatot figyelőnek egyre erősebb az érzése: bizony éppen ez a felelet adja meg a választ arra a kérdésre, hogy jutott be ez a csapat Európa négy legjobbja közé.
Csak őszintén! Ezek a srácok még romlatlanok, nem ismerik a mellébeszélést, és gondoljunk csak bele: mi van abban, ha valakinek egy adott meccsen nem megy a játék? Semmi, a futball ilyen, nem kell kétségbeesni, majd legközelebb jobban megy.
Ilyen egyszerű. És ez a lelki, gondolati tisztaság jellemzi ezt a csapatot.
S éppen ez a válasz jelezte, hogy magát a játékost sem lepte meg, hogy a spanyolok ellen már nem volt a kezdő tagja, de Sisa Tibor keddtől csütörtökig lelkileg felkészítette a srácot: ha hétfőn nem is ment neked a játék, nem baj, mert csütörtökön beszállsz fél órára, tele leszel erővel, és szétfutod az addigra elfáradó ellenfelet.
És így is lett: Szabó László bejött, felborított két spanyolt, majd a mindent eldöntő gól előtt Présinger Ádámhoz passzolt, akinek a beadásából végül Nagy Olivér tuszkolta kapuba a labdát.
Normálisnak kell lenni – ilyen egyszerű ez.
