A jó palóc már nem változik meg soha

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

nem szabad a hiba mellett szó nélkül elmenni, sőt! De azt is úgy kell megbeszélni, hogy közben az önbizalmat növeld. Nincs tökéletes meccs, nincsenek hibátlan emberek, és mi magunk között órákon át elemezzük, hogy mit rontottunk el, például a spanyolok ellen, de az örökös kritizálással, a tévedések emlegetésével csak leépítjük a játékost.”

A németek elleni meccsel kapcsolatban Sisa Tibor elmondta: a nagyok Eb-je is mutatta, ha a lendületben lévő és már továbbjutó csapat rápihent az egyenes kieséses szakaszra, a későbbiekben nem mindig bizonyult sikeresnek. A portugálokkal Luiz Felipe Scolari ma már másképp döntene, mint ahogy talán a holland Marco van Basten is, ugyanis ők kiestek a sztárok pihentetése után, de Luis Aragonésnek bejött ez a húzás, szóval, alaposan át kell gondolni mindezt.

Korcsmár Zsolt biztosan nem játszhat, hiszen két sárga lapja van, de alighanem pihenni fog az egy sárgát begyűjtő Németh Krisztián is, nehogy lemaradjon az elődöntőről. Igen ám: de ha ott kapja meg a másodikat, és ezért a döntőben nem tud majd játszani? Nehéz döntés lesz, maradjunk ennyiben.

Az edző pedig azt mondja, noha még nem döntött, szeretne a háromhetes és egyébként a csapat évek óta tartó munkájában lelkiismeretesen részt vevő labdarúgóknak is játéklehetőséget adni.

Akik meg nyilván bizonyítani akarják, hogy nem a kispadon a helyük, szóval kemény meccs lesz a vasárnapi! ½

Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
20 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
35 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
50 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
59 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik