Érmeket várnak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2008.07.17. 23:18
Címkék
Harmincegy tagú csapattal utaznak az úszók a pekingi olimpiára – erről döntött a szövetség elnöksége. A szakvezetés Cseh Lászlótól, Gyurta Dánieltől és Kovács Emesétől érmet remél az ötkarikás játékokon, továbbá azt, hogy a csapat felülmúlja az athéni 21 pontos szereplést.

„A harmincegy úszót egy orvos, egy masszőr, hat edző, a főtitkár, aki egyben csapatvezető, és jómagam kísérjük – mondta Kiss László szövetségi kapitány. – A Jövő SC-ből három, Széles Sándor, Verrasztó Zoltán és Fehérvári Balázs, míg a Kőbányától két edző, Turi György és Nemes Zoltán tagja az utazó csapatnak. A hatodik edző személyéről titkos szavazás döntött, mert Farkas András tanítványa, Hosszú Katinka a hetedik a világranglistán csakúgy, mint Pass Ferenc úszója, Kis Gergő – ráadásul mindketten 400 méter vegyesen. A szavazás eredményeként Farkas András az utazó, ám a szövetség elnöke ígéretet tett, hogy más úton megpróbálja kiutaztatni Pass Ferencet is.”

A csapatban öt olyan sportoló (Balog Gábor, Kozma Dominik, Pecz Réka, Kapás Boglárka és Dobár Éva) is helyet kapott, aki július 30. és augusztus 3. között a belgrádi ifjúság Európa-bajnokságon szerepel, és csak később csatlakozik a többiekhez.

„Külön öröm számomra, hogy az úszók különítményében szerepel a 16 éves Bernek Péter, aki még az ifjúsági Eb-n sem indulhat a kora miatt – folytatta a kapitány. – Minimum háromolimpiás a csapatunk, hiszen ezek a fiatalok Peking után még legalább két nyári játékokon ott lehetnek majd. A csapattól két-három érmet várok Pekingben: Cseh Laci a két vegyesen, Kovács Emese 200 pillangón, míg Gyurta Dani 200 mellen dobogóra állhat az olimpián. Mellettük több úszónknak esélye van a döntőbe kerülésre és ezáltal a pontszerzésre. Közéjük sorolom Kerékjártó Tamást, Kis Gergőt és talán Takács Krisztiánt, valamint Szepesi Nikolettet, Verrasztó Evelynt, Hosszú Katinkát, Jakabos Zsuzsannát, Mutina Ágnest és Dara Esztert. A 4x200 méteres női gyorsváltó is fináléba kerülhet.”

Legfrissebb hírek

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
3 perce

Wayne Rooney következő megállója a médiában lesz– sajtóhír

Minden más foci
13 perce

A férfi és női strandkézilabda-válogatott célja is a vb-kvalifikáció

Kézilabda
21 perce

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
32 perce

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
38 perce

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
39 perce

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
42 perce

Európai kupamérkőzést pótolt be egy félprofi csapat 65 év késéssel

Minden más foci
48 perce
Ezek is érdekelhetik