Felkészült a csatára

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.07.16. 23:06
Címkék
Cseh László arra készül, hogy Pekingben 400 méter vegyesen megszorongatja a szám favoritját, Michael Phelpst. Sőt a Kőbánya SC versenyzője ennél merészebb álmokat szövöget, azt mondja, az amerikainak nem sikerül megdöntenie Mark Spitz rekordját, és nem nyer nyolc olimpiai aranyérmet, mert valaki biztosan legyőzi. Mi abban reménykedünk, hogy ez a valaki éppen a magyar klasszis lesz.

Az országos bajnokság után eldöntötte, a két vegyesúszó-szám mellett Pekingben kétszáz méter pillangón is rajtkőre áll. Mi szólt az indulás mellett?Az országos bajnokság után eldöntötte, a két vegyesúszó-szám mellett Pekingben kétszáz méter pillangón is rajtkőre áll. Mi szólt az indulás mellett?

Nem lehet csak két számban indulni, vagy ha igen, akkor megfelelő edzésmunkát kell elvégezni a két versenyszám között – mondta Cseh László. – Korábban is az volt inkább a jellemző, hogy végigversenyezzük a nagy viadalokat. Kétszáz méter háton nem tudtam volna elindulni, mert az „üti” a kétszáz vegyest, így aztán a pillangó mellett döntöttem. Illetve döntöttünk, hiszen a végső szót ketten mondtuk ki, Turi György és én. Azt is tudjuk, hogy sokat kell még javulnom ahhoz, hogy ebben a számban is ott legyek a nemzetközi élmezőnyben, de én bízom abban, hogy a hátralévő hetek alatt javíthatok egyéni legjobbamon.

Meglehetősen sok számban elindult az ob-n. Elégedett a teljesítményével?

Maradéktalanul. Még akkor is, ha éreztem, hogy nem vagyok csúcsformában, de azt Pekingre tartogatom. Most még vár ránk egy kéthetes balatonfűzfői edzőtábor, rettentő kemény munkával.

Nem fáradt?

Most egyáltalán nem érzem magam annak. Feltöltődtem a bajnokságtól, látom, hogy most mire vagyok képes, és nem is engedhetem el magam, hiszen olimpiát csak négyévente rendeznek.

Másként is készül, mint a többi világversenyre?

Ugyanolyan sokat edzünk, mint a világ- és Európa-bajnokságok előtt, mégis kicsit más a hangulata, ami talán azért van, mert ilyenkor mindenki arra készül, hogy majd az olimpián megmutatja.

Ez az olimpia kicsit más lesz, mint a többi. Ebben az évben már annyi világcsúcs dőlt meg, mint korábban még soha ennyi idő alatt. És mindenki az új dressznek tulajdonítja a javulást.

Bár a szövetségnek nem a Speedóval, hanem az Arenával van kapcsolata, már mi is kipróbálhattuk a szponzor új úszódresszét. Személyre szabott ruhám még nekem sincsen, tapasztalataim annál inkább. Szerintem kétszáz méterig jó a dressz, utána már inkább hátráltatja az úszót. Anynyira szorítja a felsőtestet, hogy kétszáz méter után nehezemre esik a levegővétel.

Korábban csak nadrágban versenyzett, megbarátkozott már az egyrészes dresszel?

Már túl vagyunk az ismerkedési időszakon, hiszen ebben az évben meglehetősen sokat versenyeztem ilyen úszódresszben, így azt hiszem, kétszáz méter pillangón és kétszáz vegyesen is abban állok rajtkőre Pekingben.

A hajviseletén is változtat?

Szó sem lehet róla! Peking előtt ismét előkerül majd a borotva.

Ez az egyetlen kabalája?

Ha ezt annak lehet nevezni, akkor igen.

Mondok néhány nevet, szeretném, ha röviden jellemezné az általam megnevezetteket. Turi György.

Nagyon szigorú edző, képes arra, hogy kihozza belőlem a maximumot. Jól megértjük egymást, és nemcsak a medence partján, hanem a hétköznapokban is. Az évek során kiváló kapcsolat alakult ki közöttünk.

Darnyi Tamás.

Nagyon nagy úszó volt. Korábban sok hasznos, elsősorban szakmai tanáccsal látott el.

Michael Phelps.

A világ legjobb úszója, de senki sem legyőzhetetlen. Olyan sokan meg akarják verni, hogy szerintem Pekingben nem tudja majd megdönteni Mark Spitz rekordját, mert valakinek biztosan sikerül.

Nem bosszantja, hogy éppen akkor versenyez egy Phelps nevű úszó, amikor ön? >>>

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
5 perce

Hétvégén lesz a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
17 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
29 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
37 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
1 órája

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik