A félelem is ellenfél

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.07.14. 01:31
Címkék
Ki ez a kislány? – kérdezgették sokan a tavalyi, debreceni rövid pályás kontinensviadal előtt. Akkor még csak annyit tudtunk róla, hogy 200 méter pillangón ifjúsági Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Azóta viszont Kovács Emese már a felnőttmezőnyben is letette névjegyét, hiszen a cívisvárosban és az idei, eindhoveni Eb-n is ezüstérmes lett. S bár az első olimpiájára készül, talán Pekingben is a dobogó közelébe kerülhet.

Kovács Emese vándordíjat ka pott. Az idei országos bajnokságon megnyerte ugyanis a 200 méter mell döntőjét, így az olimpiai bajnok Kovács Ágnes által létrehozott díjat elsőként a Jövő SC fiatalja vehette át az alapítótól.

Tudja, hogy Kovács Ágnes azt mondta, nagyon örült, hogy önnek adhatta át a díjat?

Nagyon boldog vagyok! Tényleg ezt mondta?

És még azt is hozzátette, korábban ő tanácsolta önnek, hogy ha van hozzá kedve, ússzon, versenyezzen mellen is.

Valóban így volt. Aztán amikor tavaly, a rövid pályás országos bajnokságon száz méter mellen mindössze négy tizeddel kaptam ki tőle, már kifejezetten bátorított. Egyébként nekem is nagyon jó, ha nem csak a pillangóra összpontosítok, az úgy túl unalmas is lenne. A mell kirándulás számomra, mostantól csak a pillangó marad.

Célegyenesbe fordult az olimpiai felkészülés, az országos bajnokság volt az utolsó verseny. Nagyon sok számban elindult, látszik, hogy meglehetősen fáradt.

Rettenetesen. Az volt a cél, hogy minél több számban úszszak, nem feltétlenül az eredmények, sokkal inkább a terhelés miatt. De ezután sincs megállás, hétfőtől már a Margitszigeten edzőtáborozunk két hétig, aztán utazunk Pekingbe.

Várja már?

Hú, nagyon! Közben pedig iszonyatosan izgulok. Sokat hallottam már arról, hogy az olimpia teljesen más, mint a többi világverseny, ha ehhez hozzáteszem, hogy a kínaiak kicsit őrültek, és kiváló rendezők, szinte biztos, hogy nagyszerű olimpia vár ránk.

Önnek az első lesz.

Igen, de ez nem foglalkoztat. Első vagy nem első, nem számít, úsznom kell, lehetőleg minél gyorsabban, ez a lényeg.

És már rögtön az elején belekezd, ahogyan szokott?

Tudom, sokan mondják, kész öngyilkosság így elkezdeni a kétszáz méter pillangót, de nekem így jó, ez fekszik! Ráadásul akkor sem vagyok gyorsabb a táv második felében, ha az elején visszafogom magam. A tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon versenyeztem így először, és aranyérmes lettem.

Ez tudatos döntés volt akkor?

Egyáltalán nem. Hogy egy percre kezdtem az első százat, mindenkit meglepett. Azóta viszont minden versenyen ez a taktikám. Már csak a félelem miatt is ez vált be.

Fél a versenyeken?

Talán kérdezze meg az edzőmet, a társaimat, hogyan viselkedem egy-egy verseny előtt.

Megtettem…

n vagyok ilyenkor. Állandóan azt hajtogatom >>>

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
3 perce

Hétvégén lesz a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
15 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
26 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
35 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
1 órája

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik