Madaras második maradt

R. G.R. G.
2008.07.13. 00:19
Címkék

Gasper Svab, a SAVA bringása nyerte meg az Alisca Bau 34. Gemenci Nagydíj záró szakaszát, az Aldor-kupáért megrendezett 163 kilométeres mezőnyversenyt. Az összetettben Davide Torosantucci győzött Madaras Zoltán előtt.

Teljes olasz fölény. Így lehetne jellemezni az idei Gemenci Nagydíjat. A 2.2-es kategóriájú nemzetközi kerékpárversenyen taroltak az itáliai bringások. A prológ és az első szakasz is olasz versenyző sikerét hozta, és az összetettben is övék lett a fődíj. Torosantucci, a magyar bejegyzésű Katay Cycling Team 28 éves versenyzője a prológ megnyerésével már csütörtök este nagyot lépett az összetett elsőség felé, sok szakértő már akkor úgy vélte, övé lehet az első hely. Ehhez nem kellett mást tennie, mint figyelnie az éllovasokra és arra, hogy egyik szakaszon se maradjon le a rá veszélyt jelentő kerekesektől. Az olasz nem is hibázott, az első országúti etapon, a Kaposvár és Szekszárd között megrendezett 171 kilométeres viadalon a mezőnnyel együtt ért célba, a szombati, Szekszárdról induló és Szekszárdra érkezőn pedig második lett.

Az első napihoz hasonlóan három sprint- és három hegyihajrával megspékelt szakaszon a szlovén Svab bírta a legjobban a rekkenő hőséget, így ő nyert, de a célban Torosantucci volt a legboldogabb. Madaras, a szekszárdiak újdonsült országos bajnoka csak kicsit volt szomorú, hiszen kevés választotta el az összetett győzelemtől. A csapatversenyt megnyerő P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec kerekese mindössze a prológon öszszeszedett két másodpercnyi hátránnyal maradt el a győztes Torosantuccitól.

Legfrissebb hírek

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 perce

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
28 perce

Az argentin pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
45 perce

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
1 órája

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
1 órája

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
1 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája