Lesz-e Csehnek harmadik száma?

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.07.12. 00:31
Címkék
Cseh László újabb országos csúccsal rukkolt ki, ezúttal 200 méter pillangón írta felül a régi rekordot. A Jövő SC fiataljai pedig a csütörtök délutáni előfutamban úszott csúcsot javították tovább a péntek délelőtti 4x100 méteres női gyorsváltó fináléjában.

„Az országos bajnokságon volt rá utoljára lehetőségem, hogy száz méter pillangón megússzam az olimpiai A-szintet. Izgultam is, hogy ez nem sikerül, de aztán az ötven és a kétszáz méter pillangó után már éreztem, teljesülhet az álmom. Eddig úgy edzettem, hogy nem volt biztos a helyem az olimpiai csapatban, mostantól azonban teljes jogú tagként készülhetek. Végig éreztem, hogy az edzőm, Turi György bízik bennem, és ez is erőt adott nekem. A szombat délelőtti döntőben még tovább szeretném javítani a csütörtökön megúszott egyéni legjobbamat, amely egyben az országos csúcs megdöntését is jelentené” – összegezte teljesítményét Dara Eszter, aki 58.51-es idejével a világranglista 12. helyére ugrott fel.

A péntek délelőtti középdöntőben a Kőbánya SC úszója „felmentést” kapott Turi Györgytől, a cél a biztos fináléba jutás volt. Az edző azt már csak büszke mosollyal az arcán konstatálta, hogy Dara így is könnyedén úszott 58.99-et – az A-szint 59.35 –, a vetélytársak közül pedig senki sem került egy percen belülre. A mosoly szinte el sem tűnt Turi György arcáról – Cseh László készülődött a 200 méter pillangó fináléjára. És ha ő ezen az ob-n rajtkőre áll… Nos, az országos csúcs ezúttal sem maradt el, az olimpiai bronzérmesnek kiváló segítője akadt klubtársa, Kovács Norbert személyében.

„Egész egyszerűen elfogyott a levegőm az utolsó ötven méterre – reagált Cseh edzője meglátására, hogy lassabban ment a végén. – Nagyon jól egyben tartja a felsőtestet az új dressz, de egy idő után nehéz a levegővétel.”

Cseh számára azért is volt fontos ez a döntő, mert egyre biztosabbnak tűnik, hogy a két vegyesúszó-szám mellett 200 méter pillangón indul majd az olimpián.

„Csak az országos bajnokság után határozunk erről az edzőmmel – mondta. – Én hajlok afelé, hogy induljak, és bár ez az idő a nemzetközi mezőnyben még nem túl jó, bízom abban, hogy a hátralévő időben még sokat javíthatok rajta.”

És hogy a kőbányaiak öröme maradéktalan legyen, Szepesi Nikolett is begyűjtötte az országos bajnoki címet – ezúttal 50 méter háton.

Női 400 méter gyorson csak egy darabig küzdött az élen a két favorit, Mutina Ágnes és Hosszú Katinka, az utolsó száz méteren azonban a Jövő SC fiatalja meglépett Hosszútól, és meggyőző fölénnyel nyert. A II. kerületi klub a női 4x100 méteres gyorsváltó döntőjében is remekelt. A csütörtök délutáni előfutamok során úszott országos csúcsot (3:49.08) még tovább faragta a Dobár Éva, Kovács Emese, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes összetételű kvartett (3:48.35).

Férfi 50 méter mellen a mármár megszokottnak mondható presztízsharcból Bodor Richárd került ki győztesen Gyurta Dániellel szemben, 1500 méter gyorson Kis Gergő messze leszakította ellenfeleit, és megvédte országos bajnoki címét.

Délután programon kívül 200 méter gyorsot úszott nyolc versenyző, a cél a 4x200-as gyorsváltóba kerülés volt. Az 1:52.53as szintet még ketten teljesítették, így Bernek Péter és Nagy Péter is tagja lett a pekingi csapatnak.

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2 perce

Hétvégén lesz a Kincsem Park legfontosabb hétvégéje, a Derby és a Divat Fesztivál

Egyéb egyéni
14 perce

A vb egyik legjobb öltözői beszédét tartotta az USA kapitánya – videó

Foci vb 2026
26 perce

Argentína visszatér az égszínkék-fehér csíkos felsőhöz – a mai mezek

Foci vb 2026
34 perce

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
1 órája

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik