Az egyiknek sikerült

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.12. 00:31
Címkék

Felemás napot zártak a magyarok a Római Teniszakadémián a 175 ezer dollár összdíjazású női tornán, de tekintetbe véve az előzetes esélyeket, már az egy hazai győzelem is nagy örömet szerzett.

Marosi Katalinnak nem sikerült megismételnie csütörtöki játékát, Karolina Sprem nem is adott neki sok esélyt erre. A 24 esztendős, a világranglista 329. helyén álló, de egykor 17. horvát lány megmutatta, miért szerepelt hosszú ideig a legjobbak között. Keményen megtámadott minden labdát, mindenhonnan erősen és pontosan ütött, Marosi pedig nem tudott mit kieszelni vele szemben – végül 6:0, 6:1-gyel búcsúzott. Így sem lehet elégedetlen, elvégre majdnem öt éve nem volt főtáblás WTA-viadalon.

Arn Gréta több mint két hónapja Marokkóban az elődöntőig jutott, és most sem adta alább, pedig nem ő volt a hetedik kiemelt Klara Zakopalová elleni összecsapás esélyese. Ehhez képest fantasztikus játékot mutatott be, letolta a cseh lányt a pályáról, neki pedig ez nem volt ínyére: 2:1-ig tartotta magát, utána egyre többet hibázott, a végére teljesen feladta a küzdelmet – az utolsó tíz játék a magyar lányé lett.

„Erőteljesebb teniszező vagyok, mint ellenfelem, és ezt sikerült is kihasználnom, végig nyomás alatt tartottam. Ezzel együtt nem is emlékszem, mikor teniszeztem legutóbb enynyire jól, minden tökéletes volt” – mondta Arn, akire a legjobb négy között az egyetlen versenyben maradt kiemelt, a francia Alizé Cornet vár.

Párosban az elődöntőben búcsúzott Nagy Kyra, aki az ukrán Veronika Kapsaj oldalán az agresszívebben teniszező Vanessa Henke, Ioana Raica Olaru német, román kettős ellen veszített két játszmában.

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
1 perce

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
1 perce

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
25 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: kanadai dominancia a második montreali wt-viadalon

Téli sportok
27 perce

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
43 perce

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
1 órája

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
1 órája

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és elitligák

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik