Görögország–Horvátország 10–10.
Ratko Rudic, a horvátok edzője erre azt találta mondani, hogy nem felhőtlenül boldog az eredmény miatt, de nem zárható ki, hogy ha rákötnék a hazugságvizsgálót, kiugrana a helyéből a mutató.
De hogy kilengene, az tuti…
Ugyanis a derék mester pontosan tudja, ha a magyarok nyernek a spanyolok ellen, az ő csapata csak a harmadik lehet az A-csoportban, vagyis az olaszokkal meccselnek az elődöntőért, amelyben a montenegróiak következhetnek.
Akiket egyébként itt, Málagában egyszer már megvertek 7–6-ra.
És persze közben szép csendben összeengedte a szerbeket és a mieinket az elődöntőben.
Ennyit arról, hogy nem felhőtlenül boldog…
Persze az okoskodása csak akkor helytálló, ha a Kemény-csapat legyőzi a spanyolokat, vagy legalább ikszel velük.
Lássuk, mit talált ki Kemény Dénes a házigazdák ellen, akikben gyaníthatóan még élénken munkálkodik a tavalyi, melbourne-i vb-elődöntő: rendes játékidő, utolsó másodpercek: Ivan Pérez remek labdát kap centerben, ám ő ahelyett, hogy jobbal ráhúzná, ballal nyúl a labda felé. Ügyetlenkedik, oda a ziccer, jöhet a hosszabbítás, amelyet végül a mieink nyernek meg. Valami hasonló most is jó lenne, bár ha kevésbé izgalmas, az sem baj.
De erre kevés az esély, a spanyolok ugyanis fölöttébb felspannolva érkeznek. Kezdeti tapogatózás, majd Xavier García úgy megúszik, hogy Biros Péter csak a lábtempójánál kapizsgál, s ezellen a kapuban Szécsi Zoltán sem tehet semmit. Szerencsére a gyorsasággal nálunk sincs baj: előbb Hosnyánszky Norbert, majd Biros Péter használja ki villámgyorsan a létszámfölényt, amivel valamelyest sikerül lecsendesíteni az igencsak hangos hazai drukkereket.
Persze csak ideig-óráig.
Második negyed. Xavier García megmutatja, nemcsak lefordulásból, középről, hanem emberelőnyből a jobb oldalról is képes betalálni, s e mozdulata hangrobbanást idéz elő a lelátón. Közben ismét benn van a vízben az óriás Ivan Pérez, akit egyszerűen még elnyomni sem lehet a kapu elöl, olyan, mint ha odabetonozták volna. Állítják is ki róla szorgosan a mieinket, ez pedig már Xavier García terepe: az egyiknél szerencsénk van, a lécről lepattanó labda nem csúszik be, a másodiknál viszont könyörtelen.
Éppen úgy, mint nem sokkal korábban Kiss Gergely, aki Benedek Tibor káprázatos passzát lőtte Inaki Aguilar szeme közé. Tehát megint iksz.
Viszont megvan a válaszunk a spanyolok tizenkettesére: Kiss Gergelynek hívják, aki ezúttal emberelőnyből bombáz a bal sarokba, így megint itt az előny, de csak amíg Felipe Perrone újra fel nem ébreszti övéit.
Egyik fél sem tud meglógni, ez már egyértelmű, a vége pokolian izgalmas lesz: mindkét együttes jól védekezik, kevés a gól, és többnyire emberelőnyből esnek. Ebben nem állunk jól…
A harmadik negyed közepén a hazaiak kétszer annyi lehetőséget kaptak, mint a mieink, úgyhogy nagyon jól kell gazdálkodni velük, lehetőleg jobban, mint a spanyolok, akik eddig hétből csak kettőt lőttek be.
Hiába, fiatal csapat, talán még rutintalan is. De ez legyen Rafael Aguilar mester baja.
Amúgy meg minek nekünk az emberelőny, ha van egy Varga Dánielünk, aki két egymást követő akcióból – egyenlő létszámnál – két gólt szerez.
Huh, ez nagyon kellett…
A csapatnak és Varga Dánielnek is, aki bizony eddig nem villogott ezen az Eb-n. Talán most átszakad a gát. A spanyolok viszont megzavarodnak, hibáznak támadásban, hibáznak védekezésben, de – kell-e mondani – Xavier García ismét lelket önt beléjük. Kásás Tamás kapufája és csavarja csak még jobban lelkesíti őket, Marc Minguell pedig…
Na, ne! A döntetlen még nekünk jó, de nagyon kellene már egy gól. Mindegy, hogy milyen, csak gól legyen.
Mindegy? Biros Péter úgy íveli át tíz méterről Inaki Aguilaron, hogy az becsületsértéssel ér fel. Varga Dániel emberelőnyös találata pedig kegyelemdöféssel.
Ez már megvan, semmi kétség: nyertünk, s a németekkel játszhatunk az elődöntőért, hogy aztán jöhessenek a szerbek.
Csak hogy Ratko Rudicnak igaza legyen…
