Kiképzőtábor az Üllői úton

Sokan azért nem tapasztalhattak ilyet, mert a sorkötelezettség megszüntetése után töltötték be a tizennyolcadik életévüket, a keret rutinosabb tagjai pedig hiába sikálták annak idején a padlót a körletükben, s ugrik be nekik egyből a „kopasz” megszólítás kilencvenes évekbeli jelentése, nem hitték volna, hogy a futballkarrierjük során felelevenedik előttük a katonaság.

A Ferencváros sporttelepén történt hét eleji esetet a hírhedt lenti laktanya tisztjei is felhasználhatták volna, amikor az újoncok kitartását akarták tesztelni, fejleszteni: noha délelőtti, illetve délutáni edzést hirdetett Bobby Davison, az első, kíméletlen gyakorlást követően megváltoztatta a programot. Amikor a játékosok kezdtek volna átöltözni és az ötórás tréning előtti szabadidejüket kitölteni, a vezetőedző bejelentette: fél óra múlva tartják a következő gyakorlást...

Hogy miért?

Puszta kíváncsiságból.

A szakmai stáb szerint a játékosokat érő sokk feldolgozása többek között azt is megmutatja, milyen mentális állapotban van a társaság, menynyire tud alkalmazkodni egyegy labdarúgó a váratlan helyzethez – s ezekre az információkra lehet majd támaszkodni a hosszú felkészülés alatt is. Noha lehetett hallani morgó hangokat az FTC edzőpályáján, a következő tréningen ismét jókedvű, elszánt futballisták érkeztek az Üllői útra. Pedig ha tudták volna, mi vár rájuk, visszafogottabban ballagnak ki kezükben a stoplissal: mert bár a délelőtti, kétórás edzés közepe felé labdás feladatokkal színesített terhelést kaptak, a tréning zömét Mark Pease irányításával végezte a keret. Ha a parkolóőr közutálatnak örvend, és a kallereket sem látni gyakran együtt kávézni a bliccelőkkel, a fitneszedzői legalább annyira megosztó munkakör, mint az előbb említetteké. A Sheffield United közbenjárásával Magyarországra delegált, korábban rögbi- és krikettcsapatok felkészülését segítő fiatal szakember azért érkezett a Ferencvároshoz, hogy angliai tapasztalatait kamatoztassa a zöld-fehéreknél. „Nem azért hoztam a Fradihoz Mark Pease-t, hogy ő legyen a játékosok kedvence, hanem hogy javuljanak a labdarúgók képességei – mondta Bobby Davison. – Az angol csapatoknál hagyomány lett az elmúlt tíz évben, hogy a rögbiegyütteseknél látható munkát átveszik a futballszakvezetők. Jóllehet, a labdarúgók végigfutják a kilencven percet, miközben futballoznak, a rögbisek ugyanakkor percenként kapnak óriási ütéseket, ezért elképesztő fizikai erőre van szükségük, hogy érvényesüljenek a meccs alatt. Feltápászkodni, elindulni, felugrani, dobni, rúgni, borzasztóan kimerítő. Mindeközben a sportolók legtöbbje robbanékony és ruganyos is. Nyilván tudhatnak valamit az őket felkészítő edzők, és hiba lenne, ha ezt nem használnánk ki. Hangsúlyozom, Mark Pease fitnesztréner, aki rögbiseket is edzett, ráadásul tökéletesen képben van a sportbiológiában. A futball azonban a mi reszortunk: örömmel tapasztalom, hogy mindenki elszántan dolgozik, s ezt az egymás közötti játék is bizonyította. Üdvözöltem, hogy a futballisták, miként Angliában is szokás, nem kímélték egymást, s főleg a próbajátékon lévőket. Jó volt nézni, ahogy keményen odaléptek egymásnak a fiúk.”

A száraz sprintek során azonban nem volt „széthúzás”: 25, 50, 75 és 100 méteres lendületes futásokkal kezdtek a játékosok, tízes sorozatokban (érdemes megjegyezni,