Nincs idő pihenésre

R. B. B.R. B. B.
2008.07.08. 00:43
Címkék

Hétfőn beköltöztek a tatai edzőtáborba az olimpiára készülő kötöttfogásúak, akik a pekingi utazásig már csak a hét végi szabadnapok idejére hagyják el a tábort. Struhács György válogatottjához délután csatlakozott Módos Péter (55 kg), aki szombaton ezüstérmet szerzett a Lengyel Nagydíjon. „Kis létszámú, de sűrű volt a mezőny a lengyel versenyen – mondta Módos. – Az elődöntőben például a junior világ- és Európabajnok, felnőtt Eb-ezüstérmes orosz Zaur Kuramagomedovval küzdöttem. A döntőben aztán kiújult a térdsérülésem, ezért visszafogottabban birkóztam.” Módos még a tavasszal szenvedett részleges szalagszakadást, az újvidéki kvalifikációs versenyre felépült (kvótát is szerzett), s úgy tűnt, minden rendben van, most azonban ismét érzi sérülését. Az orvosok szerint kockázatos, hogy nem pihen, ám egy hónappal az olimpia előtt már nem lehet leállni, maximum annyi „könnyítés” képzelhető el, hogy néhány napig nem birkózik, csak erősít.

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
6 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
16 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
24 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
33 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
56 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája