Hamilton, a hazai hős

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.07.06. 23:07
Címkék
A szinte hibátlanul vezető Lewis Hamilton nyerte meg a kaotikus Brit Nagydíjat. A visszavonuló David Coulthard kiesett, Felipe Massa 13., a világbajnok Kimi Räikkönen negyedik , Rubens Barrichello viszont dobogós lett.

Ennél csak az volt jobb, amikor tíz éve Michael Schumacher a boxban győzött ugyanitt.

A helikopterből is alig lehetett látni valamit, amikor a mezőny felsorakozott a rajtrácson, aztán a napsütés és az özönvíz között az összes lehetséges átmenetben vezettek a pilóták. Már aki tudott. Az összetettben első Felipe Massa például nem, szerencsétlen brazil nem elég, hogy autója mechanikai problémája miatt csak a kilencedik helyre kvalifikálta magát, a legelső körben keresztbe állt a pályán, azaz a futamra is keresztet vethetett, akárcsak David Coulthard, aki páros piruettel búcsúzott Silverstone-tól.

A káoszon egyetlen ember látott át: Lewis Hamilton. Győzött is. A dobogósokat kivéve mindenkit lekörözött, Massa kettőt kapott tőle.

Pedig neki sem indult könynyen. A jó start ellenére is körökbe tellett, mire márkatársa, Heikki Kovalainen belátta, esélye sincs arra, hogy maga mögött tartsa, ráadásul Hamilton hiába száguldozott olyan íveken is, amelyekre mások rá sem mertek menni, azért a fizikát ő sem volt képes meghazudtolni, itt-ott ő is megcsúszott.

Hanem aztán eljött a pillanat, amikor elhúzhatott Kovalainen mellett, és onnantól nem volt pardon, a monszunszerű esőzés tetőpontját leszámítva nem akadt olyan pillanat, amikor veszélybe került volna vezető helye – még akkor ő is járt jobban, amikor a címvédő Kimi Räikkönen társaságában ment ki szervizelni. A finn az akkor száradóban lévő pályára gondolva nem cseréltette le gumijait, mondván: a száraz pályán jó lesz a lekoptatott intermediate is, az angol azonban bízott a csapadékban. Joggal, az eső leesett, Räikkönen pillanatok alatt eltűnt a mezőnyben.

Arra pedig ismét ráérzett – ő és/vagy a McLaren –, hogy a leghevesebb esőzés ellenére sem kell feltétlenül berohannia a boxba extrém papucsokért, így például az örökzöld Rubens Barrichello hiába rohant át az egész mezőnyön remekül időzített kerékcseréje után, Hamilton ügyesen megtartotta előnyét, mire megjött a jobb idő. Az egyetlen idegesebb momentum is odalett tehát a második szervizeléssel, amely után már csak a dupla előzéseket előadó Nick Heidfeld és a zseniális Barrichello mögött csatáztak, jóllehet ott sokan és sokat. Kimi Räikkönen például mentette a menthetőt, felküzdötte magát a dobogó alá, így a szezon közepén a futamgyőztes Hamilton, az évi kipördüléskeretét kihasználó Massa és a címvédő Räikkönen egyaránt 48 ponttal áll a világbajnokság élén.

Két hét múlva a Német Nagydíj következik, aztán pedig már a Hungaroring…

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
17 perce

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
24 perce

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
34 perce

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
37 perce

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
38 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik