Peking 2008: Bozsik és Beé is a férfi kajaknégyesben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.05. 23:25
Címkék
Az eredeti tervekkel ellentétben már szombaton lebonyolították a szétlövést a pekingi olimpián induló 1000 m-es férfi kajaknégyessel kapcsolatban: az újabb különversenyt Bozsik Gábor nyerte Beé István és Boros Gergely előtt.
Ez azt jelenti, hogy a vezérevezős Sík Márton és a hozzá hasonlóan biztos csapattag Vereckei Ákos mellett Bozsik és Beé alkotja majd a kvartettet az ötkarikás játékokon. Az elnökség pénteki döntése szerint az egységből kimaradó Boros is megkapja azon szövetségi támogatásokat, mintha vízre szállna Pekingben, továbbá kiutazik az olimpiára. Az újabb pótválogatóra azért került sor, mert a férfi kajak szakág csak hét kvótát szerzett, a válogatókon kvalifikált versenyzők száma pedig nyolc volt. Szombaton 800 m-en, egyesben mérték össze erejüket a résztvevők, mivel ez a táv áll időtartamban a legközelebb az 1000 méter négyeséhez. Ezzel az utolsó kérdés is eldőlt az ötkarikás kajak-kenu válogatottal kapcsolatban. Korábban a nőknél Kovács Katalin (K-1 500 m), a Kovács, Janics Natasa duó (K-2 500 m), a Kovács, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics négyes (K-4 500 m), a férfiaknál pedig Vajda Attila (C-1 500 és 1000 m), a Kozmann György, Kolonics György kettős (C-2 500 és 1000 m), valamint Vereckei (K-1 500 m), Benkő Zoltán (K-1 1000 m) és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2 500 és 1000 m) biztosította a helyét az utazók között.
Legfrissebb hírek

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
7 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
14 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
14 perce

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
18 perce

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
37 perce

Harminchét ország 170 sportolóját várják Szombathelyen a tornavilágkupára

Torna
39 perce

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
40 perce

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
55 perce
Ezek is érdekelhetik