Hiába az optimizmus, Adebayor is távozhat

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.07.05. 00:25
Címkék
Noha Arsene Wenger arról beszélt, az Arsenal sikerre éhes fiatalokból áll, akik a következő idényben is nagyot alkotnak , mégis jelentősen meggyengülhet a csapat. Eddig inkább a távozókról szólnak a hírek, Mathieu Flamini után a gólgyáros Emmanuel Adebayor is elhagyhatja a londoniakat.

Arsene Wenger menedzser sze rint fiatal csapata folyamatosan fejlődik, és a következő szezonban még jobban teljesít majd, mint az elmúlt években.

„Az idény végeztével azt mondtam játékosaimnak, pihenjék ki magukat, és feledkezzenek meg egy kicsit a futballról, így új vágyakkal és feltöltődve érkeznek majd vissza a csapathoz – nyilatkozta a francia az Arsenal hivatalos magazinjának. – Úgy érzem, az összetartás, a győzni akarás továbbra is jellemzi a keretet. Tavaly hatvannyolc ponttal zártunk, míg az idén nyolcvanhárommal, tehát nagyot fejlődtünk. Szeretném, ha tovább folytatódna ez a tendencia – ha így lesz, egyeduralkodók is lehetünk.”

Wenger szavai magabiztosságról árulkodnak, ám nem szabad elfelejteni, hogy a csapat egyelőre adós az erősítésekkel, mivel csak a 17 éves Aaron Ramsey érkezett, míg Jens Lehmann és az alapembernek számító Mathieu Flamini távozott az együttestől. Őket követheti Alekszandr Hleb és az elmúlt szezonban összesen 30 találatig jutó Emmanuel Adebayor is.

A togói támadó iránt a Milan és a Barcelona is élénken érdeklődött, de a hírek szerint az olaszok kiszálltak a versenyből. A katalánok a múlt héten 24 millió fontot kínáltak a 24 éves csatárért; az „ágyúsok” azt az ajánlatot még kevesellték, ám a legfrissebb, a 30 milliós már meglágyíthatja a szívüket. Adebayor ügynöke elmondta: kliense még nem döntött a folytatásról, de az is biztos, hogy a játékos elégedetlen heti 35 ezer fontos fizetésével, és csak jelentős emelés esetén maradna az együttesnél.

És hogy ki érkezhet az Emirates Stadionba? A francia válogatott Samir Nasri állítólag napokon belül aláír, míg csatárposzton Roque Santa Cruz és Obafemi Martins tartozik a kiszemeltek közé. Marcos Senna igazolása azonban lehetetlennek tűnik, mert az Eb-győztes középpályás arról beszélt, inkább hosszabbítana a Villarreallal.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a második játéknapon – videós összefoglaló

Foci vb 2026
23 perce

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
33 perce

Christian Pulisic nyilatkozott a sérüléséről

Foci vb 2026
35 perce

Amerikai pite: ezúttal tényleg bemutat a világnak az USA? – a 2. játéknap vb-kibeszélője

Foci vb 2026
56 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
1 órája

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam kockáztatni

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik