Igazi sztárklubra várnak a győriek

Vágólapra másolva!
2008.07.02. 23:04
Címkék

Az igazán nagycsapatok ellen sokszor lehetetlen barátságos mérkőzést lekötni, ilyenkor jöhet jól egy-egy közös szponzor.

Továbbra sincs végleges döntés, ám egy biztos: a Bayern München, a Real Madrid, a Manchester United és a Barcelona közül az egyik Győrbe jön ezen a nyáron. Az ETO-stadion építése a végső szakaszába jutott, így minden esély megvan rá, hogy a terveknek megfelelően augusztusban ünnepélyesen felavassák az impozáns létesítményt. Az ETO-t is támogató Audi cég a már említett négy gigaklubbal áll kapcsolatban, a program szerint pedig augusztus második felében rendeznék a gálamérkőzést. A jelenlegi állás szerint a legnagyobb esély a bajor sztárcsapat érkezésére van, hiszen az Audi egy évben egyszer megszabhatja, hogy hol és ki ellen játsszon az együttes. Az autógyártó világcég viszont még mindig nem adott hivatalos választ a győri klub vezetőinek, így egyelőre csak az a biztos, a négyből egy sztárklub Győrbe látogat augusztusban.

Négy éve az autógyártó cég által idecsábított Bayern már játszott barátságos meccset a zöld-fehérek otthonában, és akkor teljesen megtelt az ETO-stadion. A szurkolók azért bíznak benne, most másik sztárcsapatot kapnak – mivel a Real és a Manchester is járt mostanság Magyarországon, a Barca lenne az igazi nagy fogás.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik