A sikerben Klinsmann is benne van

Vágólapra másolva!
2008.06.29. 00:07
Címkék

Ki helyettesíti Ballackot?Ki helyettesíti Ballackot?

Először is szeretném tisztázni, hogy még nem mondtam le a játékáról. Sérülése ugyan szombatig nem javult, de bízom benne, hogy vasárnap estére rendbe hozzák az orvosok. Ha mégsem sikerül, Tim Borowski vagy Bastian Schweinsteiger játszhat a posztján.

Ez taktikai változást is jelenthet?

Nem tervezek alapvető átalakításokat, aki adott esetben Ballack helyén szerepet kap, képes lesz ugyanazt a taktikai feladatot végrehajtani. Ám még egyszer hangsúlyozom, én számolok Ballackkal, ahogy a játékos is bizakodó volt, amikor szombat délután beszélgettünk.

Sokak szerint inkább a spanyolok a döntő esélyesei, Ballack nélkül pedig bizonyosan…

Lehet, hogy az ellenfelet látják a találkozó favoritjának, minket azonban ez nem zavar. Sőt érzésem szerint a korábban tapasztalható nyomás, ami kissé görcsössé tette a csapatot, mostanra enyhült, illetve átalakult ösztönző erővé.

Ha a német válogatott Európa-bajnok lesz, az eredmény mennyire tulajdonítható elődjének, Jürgen Klinsmann-nak?

Természetesen az ő keze munkáját is dicséri a mostani gárda teljesítménye, hiszen a 2004-es Eb-kudarc után együtt határoztuk el, hogy új irányvonalat követünk. Együtt szereztünk két éve vb-bronzot, és az esetleges Eb-arany is a közösen megkezdett út egyik állomása lehet.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
32 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
42 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik