Dopping: 11 bolgár súlyemelő bukott le az olimpia előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.27. 23:02
Címkék
Tizenegy bolgár válogatott súlyemelő doppingtesztje lett pozitív, ezért a nemzeti sportági szövetség úgy döntött, nem indít versenyzőt a pekingi olimpián – közölte pénteken az állami rádió.
Hogy a sportolók min vesztettek rajta, nem tudni, csak az tűnik bizonyosnak, hogy tiltott szerhez folyamodtak. Az illegális szerek használatát az az ellenőrző vizsgálat leplezte le, amelyet a balkáni ország válogatottjának edzőtáborában folytattak le június 8-án a nyári játékokra készülő súlyemelők között.A szófiai rádiónak nyilatkozó szövetségi elnök, Anton Kodzsabasev hozzáfűzte, hogy az első analízis helyességét megerősíteni hivatott B-próba eredményére még várni kell. A Bolgár Olimpiai Bizottság a honlapján megjelentetett közleményében tudatta, hogy hétfőn ül össze a doppingbotrány megvitatására.
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
39 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
45 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik