Allah és a próféta között félúton

Maradjunk az Emperornál, ahogyan Olaszországban nevezték a török válogatott szövetségi kapitányát?

A kispad mellett és a sajtótájékoztatókon hedonista, fékezhetetlen, öntörvényű figurának láttuk az „uralkodót”: a horvátok elleni – győztes – tizenegyespárbaj utáni fejedelmi örömtánca, megkezdett, de a mozdulatsor közepén megszakított hátraszaltója, padisahét idéző, ellentmondást nem tűrő szemvillanásai mind „fenséges” jellemre utaltak.

Hívjuk őt babának (keresztapának), ahogyan a török játékosok is csak szűk körben merik becézni a fiairól gondoskodó, Arda Turanékat nemhogy holmi újságíróktól, de a dzsinnektől is megóvó hadvezért?

„Ha valaha olyan szerencsések lesznek, hogy szemtől szembe találkoznak vele, a nevén szólítsák” – szolgál megszívlelendő tanáccsal Terim-szakértőnk, jobb mutatóujjával a nyaka előtt „reszelve”.

Komoly dilemma.

Afelől mindazonáltal nincs bennünk kétség, hogy a németek szerdai, törökök elleni bázeli győzelmével (3–2) az Európa-bajnokság legszínesebb edzői karakterének intettünk búcsút. Terim egy füst alatt bejelentette a lemondását is (az olasz lapok – a „többnejűség” a hír szintjén megengedett – már össze is házasították a Napolival és a Regginával), amit Hasan Dogan szövetségi elnök első körben visszautasított. Persze ha Terim elhatározta magát, nincs ami és aki megállítsa. Holmi „elnököcskék” neki nem dirigálnak: 2001ben egy jobb pillanatában a Fiorentina teljhatalmú elöljárójának, az ígérgető, de fogadalmait be nem tartó Vittorio Cecchi Gorinak is leüvöltötte a haját – amellyel elképzelhetetlen népszerűségre tett szert a lilák szurkolói körében.

Mindazonáltal mindenki tudja, létezik az az összeg, amellyel a klubmunkára ácsingózó Terimet el lehet téríteni szándékától. Kapitányi apanázsa már most is fejedelmi: havonta 110 ezer dollár landol a bankszámláján, ami – miután nyilvánosságra került – a parlamentben is heves szócsatát generált a 2008-as büdzsé elfogadásakor. Hogy az utóbbi napokban srófoltak-e az összegen, nem publikus, azonban a legfrissebb szövetségi közlemény szerint a 2010-es világbajnokság selejtezőin is Terim ül majd a válogatott kispadján…

Terim közkedveltségének magyarázata alapvetően mégsem kivételes személyiségében, hanem eredményességében rejlik.

„Miért szeretjük őt annyira? Mert Fatih Terim egyszerűen a legjobb török edző, a válogatott vele jutott ki történetében először Európa-bajnokságra, az 1996-osra. A Galatasarayt a nagy klubok sorába emelte, UEFA-kupát és török bajnoki címek sorát nyerte vele edzőként. Futballistaként viszont pechje volt: tizenegy évig szolgálta őket, vezéri képességeinél fogva jobbára csapatkapitányként, de egyetlen árva bajnoki aranyat sem szerzett. Ez a végzete... No meg az, hogy a labdarúgás nem bír el két »császárt«, ez a megjelölés ugyanis Beckenbauert illeti” – érvel informátorunk.

Akik látták játszani Terimet, állítják: centerhalfként ugyanolyan elegánsan tette a dolgát, mint a németek idolja. A germán szál mindamellett nem merül ki a két korszakos egyéniség csöppet talán elfogult összemosásában: a foci alapjait az adanai grundokon felcsippentő, szegény tisztviselőcsaládból származó Fatih Jupp Derwallt és Sepp Pionteket tekinti tréneri apostolainak. A német atyamesterek szenvtelenségét, hűvösségét, önuralmát viszont sohasem tette magáévá. Játékosként és edzőként is el-elborult az agya, ilyenkor istent és embert nem ismerve harcolt vélt vagy valós igazáért, s ebben a küzdelemben számára a pofon vagy a lefejelés ugyanúgy megengedett „meggyőző” eszköznek számított, mint a halkan (vagy inkább ordítva) kimondott szó.

Ideges és egyszerre viccelődő típus – adanai jellegzetesség.

„Olaszország Terimnek való, mert az adanai török olyan, mint az olasz: két másodperc alatt tébolyult őrült lesz az imént még békés emberből, és igazából nem is tudod, az illető mitől robban. Csak kapkodod a fejed. Ilyenkor jobb, ha iszkolsz. Két perc múlva visszatérhetsz, addigra minden a legnagyobb rendben lesz. A düh gyorsan elpárolog” – bontja ki nemzetkarakterológiai tézisét „tanácsadónk”.

Részben ennek a „vulkanikus aktivitásnak” köszönhető az az elképzelhetetlen tisztelet, ami Terimet övezi. Sőt: az újságírók és a futballisták tulajdonképpen félnek tőle. Az Eb előtti edzőtáborban például a számítógépes játékba belefeledkező labdarúgók a főnök feltűnésére azonnal abbahagyták a gombok nyomogatását, és felpattantak székeikből. Terim dorgáló tekintet kíséretében ugyan, de légies atyai csuklómozdulattal hagyta jóvá a „haszontalan” tevékenységet, s ültette vissza fiait. Akik mellesleg nemcsak hivatalos dolgaikban, hanem privát ügyeikben is fordulhatnak a mindenekelőtt családjáért (két lány apja), de a drága karórákért és az elegáns ruhákért is rajongó, egyik kezében korbácsot, másikban nyalánkságot tartó Terimhez.

De hogyan nevezzük?

A família tagjai a török válogatott valamennyi Eb-döntős mérkőzésén a lelátón ültek. A pályára kisétáló Terim rítusszerűen először mindig a főtribünt kémlelte – felhős homlokkal.

Intésre emelkedett a kéz, majd széles mosoly jelent meg az arcán.

Megtalálta szeretteit.

Eldőlt: ha összefutunk vele, erre a képre fogunk emlékezni, és babának szólítjuk.

Legfeljebb fej nélkül ébredünk…