Pszichoterror

Nem túl hálás feladat egy ilyen meccsen csereként beszállni. Küszködni kell, tartani a nagy nehezen megszerzett előnyt, mert az csak természetes, hogy hazai pályán kizárólag a győzelem fogadható el tőlünk – magyarázta Szécsi immár a meccset követően. – Kicsit ellentmondok magamnak, mert az is igaz, hogy könnyebb „meccsben maradni” az ilyen összecsapáson, elvégre végig figyelni kell a padról is, nem úgy, mint ha tíz kettő lenne az eredmény, és a második félidő szinte már nem is számítana. Ön már „öreg”, rutinos rókának számít, hiszen immár a harmadik olimpiai felkészülését végzi. Tapasztal különbséget az előző kettő és a mostani között?

Túl sokat nem! Akárcsak a korábbi években, most is az esélyesek közé tartozunk. Mindent igyekszünk megtenni annak érdekében, hogy aranyéremmel a nyakunkban jöjjünk haza, vagy ha nem, akkor se legyen bennünk az az érzés, hogy ha még többet edzettünk volna, akkor talán megnyerhettük volna. Tévedés ne essék, nem a tiszta lelkiismeret a cél, hanem annak a hitnek, erőnek a megszerzése, amelyhez nyúlni tudunk, ha esetleg az elején nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Akkor szükségünk lesz arra, hogy higgyünk magunkban, márpedig csak akkor bízhatunk, ha maradéktalanul elvégeztük a munkát, és alapvetően jók vagyunk.

Emlékszem, a kétezres játékok előtt azt mesélte, hogy a csapathirdetésnél az egyik társával összekapaszkodva lesték a kapitány szavait, ott vannak-e az olimpiára utazók között. Ma azonban egyszerűen elképzelhetetlennek tartom a válogatottat Szécsi Zoltán nélkül.

Kár, hogy nem ön a szövetségi kapitány! De félre a tréfával! Az utolsó pillanatig nagyon keményen meg kell dolgoznom a helyemért, de azért valljuk be, nem a keretbe kerülés a cél, hanem a győzelem – Pekingben!

Beszélgetésünk során immár másodszor emlegeti célként az olimpiai

aranyérmet. Ez viszont önnek már a harmadik lenne! Nem futkározik a hátán a hideg, ha erről beszél? Mindössze két vízilabdázó van széles e hazában, aki ennyivel büszkélkedhet…

Csak a hideg víztől szokott kirázni a hideg, vagy legfeljebb akkor, amikor edzés előtt elmondják a tréning programját – egyébként nem vagyok félős. A harmadik olimpiai bajnoki címért megküzdeni csak egy a feladatok közül, amelyeket meg kell oldani. Ha pedig úgy gondoljuk, hogy ez valami túlságosan is nagy, magasztos cél, akkor még a végén képesek leszünk túlizgulni dolgot. Ez ugyanolyan olimpia, mint az előző kettő, és ugyanúgy is kell megnyerni!

Úgy beszél, olyan természetességgel, mintha csak azt mondaná, elugrik a sarki boltba egy kiló kenyeret venni. Persze elég régen szokja már az uszodai „gyűrődést”, hiszen első felnőtt magyar bajnoki címét 1996-ban nyerte még a BVSC tartalék kapusaként.

Azóta sok idő telt el. A medencék világában pedig Szécsi fogalommá vált. Nem csupán bravúrjai miatt, hanem az általa meghonosított lélektani fegyver, az ellenfél őrületbe kergetése kapcsán is. A legkevesebb, hogy végsőkig kiélezett helyzetben is képes egy cinikus mosolyra, vagy harsogni, és nem csupán a saját védőinek. Az ellenfél nagy góllövői is számíthatnak egy pimasz megjegyzésre, például amikor a kapuja felé viharzó vetélytárs felé üvölti: „Tuti, hogy kivédem!”

Észreveszi, gondolatban kicsit elkalandoztam, de a milyen pompás pólós, ugyanolyan remek riportalany is, aki kérdés nélkül is folytatja:

Azt mondják uszodai berkekben, hogy az elmúlt bajnoki évben érettebben védtem. Lehet, de ez már a múlt. Erre senki sem kíváncsi, csak arra, miként tudunk megfelelni az előttünk álló kihívásoknak.

Azért nyugtasson meg, fognak önök még jobban is játszani, mint az amerikaiak ellen.

Ebből a meccsből az égadta világon semmilyen következtetést nem lehet levonni. Ne pánikoljunk! Most még igazi nagy melóban vagyunk, ezt bizonyítja, hogy nem is eszem, hanem valósággal zabálok, annyi kalóriát éget el a szervezetem.