Előre, ha nem is a lenini, de a holland úton – ez lehetett az oroszok jelszava a spanyolok elleni elődöntőben. Tekintettel arra, hogy az Európa-bajnokságok történetében eddig csak az oranje tudott visszavágni a torna későbbi szakaszában csoportkörbeli legyőzőjének (1988-ban a fináléban, éppen a szbornajának), Csehország (1996, Németország) és Portugália (2004, Görögország) hiába kísérletezett vele.
Az első percekben most is úgy tűnt, elmarad a reváns az első fordulóban elszenvedett 1–4-ért. Az orosz csapat megilletődötten játszott, a futballját eleinte a szélekre kitoló selección igyekezett megint sokkolni ellenfelét, Fernando Torres és David Villa is „bemutatkozott” Igor Akinfejevnek, csak a gól most elmaradt. Ahogyan a szélsőjáték erőltetése is, mert a spanyolok elővették régi kedvenc harcmodorukat, járatták a labdát, esetenként hosszú labdákkal próbálták kihasználni, hogy a csúszós füvön nehezebben fordulnak a hórihorgas orosz bekkek.
De nem kellett nekik „hektárnyi” föld a megforduláshoz, ráadásul alig fél óra után a helyzetük is könnyebbé vált, az első meccsen mesterhármasig jutó David Villa egy szabadrúgásnál megsérült, le kellett cserélni. Cesc Fabregas beküldése szerkezeti átalakításhoz is vezetett, Fernando Torres mellett nem maradt senki, őt viszont ettől kezdve öten támogatták a középpályáról, továbbá Sergio Ramos felfutásaira is számíthatott.
Csakhogy mire idáig eljutottak a spanyolok, úgy-ahogy összeállt az oroszok játéka. Andrij Arsavin eleinte egyedül próbálta megnyerni a mecscset (egy lefordulása láttán alighanem Carles Puyol is szól majd néhány szót a Barcelonánál a szerződtetéséért), utána viszont Guus Hiddink kapitány felvilágosította: a csapatjáték hasznosabb a szólózásnál. A szbornaja a hollandokhoz hasonlóan a spanyolokat sem engedte felpörögni, a szélekről többször a védőfal mögé került, csak a belőtt labdáknál Roman Pavljucsenko olyan hatásfok-
folytatás...
