Hamiltont felpörgették szurkolói

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2008.06.26. 23:20
Címkék

Lewis Hamilton Franciaországban még dúlt-fúlt a magny-cours-i viadal után, ám néhány nap pihenés és egy fantasztikusan sikerült teszt után visszatért korábbi lelkesedése. A világbajnoki pontverseny első helyéről két verseny alatt a negyedikre visszasüllyedő (az éllovas Felipe Massával szemben tíz, Robert Kubicához képest nyolc, Kimi Räikkönen mögött öt pont a hátránya) brit pilóta úgy érzi, győzelmi esélyekkel vág neki a jövő hét végi Brit GP-nek Silverstone-ban.

„Az utóbbi néhány teszten kipróbált új alkatrészek egyértelműen gyorsabbá tették az autót

– mondta Hamilton, aki tízezer brit szurkoló szeme láttára körözött csütörtökön Silverstoneban. – Nagyon gyorsnak érzem,

alig várom, hogy hazai pályán versenyezhessek. Már a teszten is rengetegen voltak, ők a világ legelszántabb autósport-rajongói. A silverstone-i pálya adottságai miatt nagyon jó érzés autóban ülni, roppant gyors a pálya.”

Lewis Hamilton tavaly a rajtelsőség megszerzése után csalódást keltett a versenyen elért harmadik helyével, de ez is csak azt mutatja, hogy már az első évében óriási nyomás alá került. Az idén ez megsokszorozódott, hiszen a McLaren vezérpilótájaként ő az, akitől számon kérik a wokingiak eredményeit.

A háromnapos tréning második felvonásán Giancarlo Fisichella kicsúszása volt a fő látványosság, a Force India-Ferrari Red Bulltól átvett motorfedő lemezének első útján belekapott a szél az autóba, és az olasz nagy sebességnél lesodródott a pályáról, ki is vizsgálták a helyi ügyeleten. Csütörtökön Timo Glock és David Coulthard koccant az egyik kanyarban, a figyelmetlen német utóbb bocsánatot kért a skót veterántól.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
59 perce

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
3 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik