Nagy csatára készülnek

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék

Immár két napja a helyszínen készül két ralipárosunk az IRCsorozat belga futamára Ypres környékén. A Bútor Róbert, Tóth Imre kettős az idén először méreti meg magát (a magyar bajnokságban nem indul), az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert páros pedig túl van egy murvás viadalon, most jön az első aszfaltos. Kedden öt pályát néztek meg közelebbről a versenyzők, s a tréning tapasztalataiból Tagai azt a következtetést vonta le, eléggé egyformák a gyorsaságik, sok a derékszögű kanyar, úgyhogy minden apró információnak, amit felír az itinerbe, jelentősége lehet. No igen, főleg egy 42 kilométeres hosszú szakasz esetében, amit az izgalmak fokozása érdekében a verseny záró szakaszának iktattak be a rendezők. Csak hogy az utolsó pillanatig a maximumon kelljen pörögni. „Háromszor lehetett végigmenni a pályákon, és éppen olyanok, amilyet vártam, amilyenre emlékeztem tavalyról – mondta a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth. – A jellegét a szabályos derékszögű fordulók határozzák meg, de van olyan szakasz is, amelyen kilométereken keresztül teljes gázon kell száguldani. Az ügy pikantériája, hogy az utak nagyon szűkek, egy autó fér el rajtuk maximum, úgyhogy ha lecsúszol róluk, akkor hempergés következik. Nagyon észnél kell lenni.” A keddi öt után szerdán négy pálya bejárása vár a mezőnyre, a viadal péntek este kezdődik.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
40 perce

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
43 perce

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
1 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
1 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
2 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik