Lehet, hogy nem kell ellenszer az utolsó percekre

Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék

A német szövetségi kapitány nem dolgoz ki külön taktikát a törökök elleni meccs utolsó perceire, és reméli, hogy nem lesz provokáció az első Ebelődöntőn; legalábbis ez derült ki Joachim Löw hétfői sajtóbeszélgetésén, amelyen lapunk munkatársai is részt vettek.

Hogyan lehet felkészíteni az újabb erőpróbára a csapatot a talán legnehezebb ellenféllel, Portugáliával szembeni győzelem után?

Az egynapos regenerációt követően fel kellett pörgetni az intenzitást, de ez az igénybevétel után nem csoda. Vasárnaptól már a teljes keret együtt edzett, nincs égető problémánk. Az pedig, hogy a négy között vagyunk, önmagában kellő motiváció, nem kell külön feltüzelnem a fiúkat. Kiegyensúlyozottak vagyunk, a miénk az egyetlen gárda, amely a világbajnokság után az Európabajnokságon is dobogós lesz.

Az osztrák lapok szerint arrogáns is a csapat, mert már a győzelmi ünnepséget szervezi.

Nem is beszéltünk erről. Még a torna előtt elevenítettük fel Oliver Bierhoff-fal, milyen jó volt a vb-bronz után a brandenburgi kapunál, semmi több. Nem is akarok hallani róla.

Még akkor sem, ha a hegymenet után most látszólag laposabb szakasz következik?

Hibás gondolkodásmód. A Fenerbahcénál eltöltött időszakomból közelről ismerem a törököket, tudom, hogy hajtja őket az eufória, a nemzeti büszkeség, biztos, hogy ájulásig küzdenek. Mások, mint a portugálok, mozgékonyabbak, nem erőltetik annyira a pozíciós játékot.

A híres török hajrára megvan az ellenszerük?

Várjuk meg az utolsó perceket, mert az is lehet, hogy nem kell ellenszer. Illetve koncentrálnunk biztosan kell, a többi az adott helyzettől függ.

Maradnak a portugálok ellen bevált négy–öt–egynél, vagy a török védelmi gondok ismeretében több csatár lesz a pályán?

A mi alapjátékunk a négy–négy–kettő, két nap alatt majd eldöntöm, merre mozdulunk el. Lehet, hogy egy csatárral játszunk, de az is lehet, hogy hárommal. A támadó felfogás viszont biztosra vehető.

És a játékra jelentkező Torsten Frings szereplése?

Az inkább csak egy lehetőség. A másik lehetőség, hogy ragaszkodom a győztes csapaton ne változtass elvhez. Torsten olyan szívós, mint egy pitbull, örülök, hogy visszatérhet; tudom, hogy még hetekig fáj a bordája, de játszani akar.

Egyeztet a taktikáról a kulcsjátékosokkal?

Rossz edző lennék, ha nem osztanám meg velük a gondolataimat. Próbálom őket meggyőzni, de az ő érveik is fontosak. Az utolsó szó mindig az enyém, de arra törekszem, hogy egyfelé húzzunk.

Mennyire lesz pikáns a törökök elleni meccs?

Remélem, csak annyira, mint egy átlagos futballmérkőzés. Úgy érzem, sokszor önök, újságírók próbálnak többlettartalmat keverni egy-egy találkozóba, nekünk ez „csak” egy elődöntő lesz. Bízom benne, hogy provokációk nélkül.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
6 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
7 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik